2010.02.18.
A Juve Amszterdamban nyert
Takács Márton »
0
Brazilok öröme a Juventus mezében
A Juventus 2-1-re verte meg idegenben az Ajax Amszterdamot az Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért rendezett csütörtöki első mérkőzésén. Gera gólt lőtt és gólpasszt adott a Fulham Sahtar Doneck elleni meccsén. Dzsudzsák Balázzsal a soraiban kapott ki Hamburgban a PSV. Juhász Roland csapata, az Anderlecht ikszelt a Bilbaóval, Dárdai Pál nem lépett pályára a Hertha Benfica elleni találkozóján.

A Juventus Amauri két fejesgóljával hátrányból fordította meg az Ajax elleni Európa-liga-mérkőzést. A legjobb 16 közé jutásért vívott első találkozón a hollandok szereztek vezetést, de az olaszok egygólos előnnyel várhatják a visszavágót. Az Ajax az elmúlt hat évben harmadszorra kapott ki a torinóiaktól a nemzetközi kupaporondon.

Hasonló bravúrt hajtott végre a nemrég edzőváltáson áteső Standard Liége. A belga bajnoki címvédő a kétgólos Axel Witsel vezérletével fordította meg a 16 közé jutásért vívott párharc első felvonását a Salzburg ellen. Az osztrák listavezetőnél Marc Janko is duplázott.

Bravúros győzelmet aratott a másik belga csapat, az FC Bruges is, amely a korábbi Tatabánya-, és Debrecen-csatár, Dorge Roustand Kouemaha találatával 1–0-ra legyőzte a Valenciát. A német bajnok Wolsburg értékes döntetlent ért el a Villarreal stadionjában.

Elvesztette október 28-a óta tartó veretlenségét a Roma együttese: az olasz csapat a hajrában kapott két góllal kapott ki 3–2-re a Panathinaikosz otthonában. A Liverpool egygólos előnyt szerzett a román Unirea Urziceni ellen.

A Fenerbahce a Lille-től, a Werder Bremen a Twente otthonában kapott ki. Az orosz bajnok Rubin Kazany hazai pályán 3-0-ra legyőzte az izraeli Hapoel Tel-Avivot, már az első meccsen eldöntve a továbbjutás kérdését.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

Ajax (holland)–Juventus (olasz) 1–2

G.: Szulejmani (17.(, ill. Amauri (32., 59.)

FC Bruges (belga)–Valencia (spanyol) 1–0

G.: Kouemaha (56.)

Lille (francia)–Fenerbahce (török) 2–1

G.: Balmont (3.), Frau (52.), ill. Vederson (5.)

Rubin Kazany (orosz) - Hapoel Tel Aviv (izraeli) 3-0

G.: Buharov (14., 23.), Szemak (69.)

Standard Liége (belga)–Salzburg (osztrák) 3–2

G.: Witsel (66., 82. – az elsőt 11-esből), De Camargo (80.), ill. Janko (4., 45.)

Villarreal (spanyol)–Wolfsburg (német) 2–2

G.: Marcos Senna (44.), Marco Rubén (86.), ill. Grafite (66., 84. – a másodikat 11-esből)

Twente (holland)–Werder Bremen (német) 1–0

G.: Janssen (38.)

Fulham (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–1

G.: Gera (3.), Zamora (63.), ill. Luiz Adriano (33.)

Athletic Bilbao (spanyol)–Anderlecht (belga) 1–1

G.: Domínguez (58.), San José Biglia (34.)

Hamburg (német)–PSV (holland) 1–0

G.: Jansen (26.)

Hertha BSC (német)–Benfica (portugál) 1–1

G.: Javi García (33. – öngól), ill. Di María (4.)

Atlético Madrid (spanyol)-Galatasaray (török) 1-1

G.: Reyes (23.), ill. A. Keita (77.)

Liverpool-Unirea 1-0

G.: Ngog (81.)

FC Köbenhavn (dán)-Marseille (francia) 1-3

G.: Grönkjaer (79. - 11-esből), ill. Niang (72.), Ben Arfa (84.), Kabore (89.)

Panathinaikosz (görög)-AS Roma (olasz) 3-2

G.: Szalpingidisz (67.), Krisztodulopulosz (84.), Cissé (89.), ill. Vucsinics (29.), Pizzarro (81. - 11-esből)

1
Del Piero duplázott
Alessandro Del Piero főszerepet vállalt a Juve sikerében.
Del Piero duplázott
Del Piero visszatérne
Alessandro Del Piero még nem adta fel vb-álmait.
Fociünnep volt a San Siróban
Nagyszerű mérkőzést vívott egymással az AC Milan és a Manchester United.
2-1 Münchenben és Portóban is
A Bayern München és a Porto is egygólos előnyt szerzett.