|
2010.03.05.
Rács mögé kerülhet Bölöni
Akát öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik Bölöni Lászlót, a Standard Liége korábbi vezetőedzőjét.
A november 21-i, Gent elleni 2-1-re elveszített találkozót követően három Standard-játékosnak, név szerint Carcelának, Felipének és Cyriacnak kellett volna mintát szolgáltatnia doppingellenőrzésre. A szakember azonban hangosan kiabálva kitessékelte a csapat öltözőjébe belépő ellenőrt, így a fent említett három labdarúgó nem tudott eleget tenni az illetékes személy kérésének. - Bölöni László megragadta a karom, és egyértelműen az értésemre adta, hogy távoznom kell az öltözőből. Az ajtó felé lökött, és tettlegességgel fenyegetett – mondta a doppingellenőr. Noha az ellenőrzésre kicsivel később sor került, az eset nem maradt titokban. Az ügyben a Belga Labdarúgó-szövetség és a brüsszeli főügyész is vizsgálódik. A március 11-én az 57 születésnapját ünneplő edző azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a férfi doppingellenőr. Ha a marosvásárhelyi születésű edzőt bűnösnek találják, hat hónaptól egészen öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik, emellett pedig 200-tól 2000 euróig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak rá.
1
|
Arany Tapló-díj
Horti Gábor új díjat alapítana, már a jelöltje is megvan rá.
Koman aláírt a Monacóhoz
A magyar játékos négy és fél esztendőre kötelezte el magát.
Hárommal nyert a Milan
A címvédő a Novara vendégeként aratott 3-0-s győzelmet.
FIFA-világranglista: Minde...
A spanyolok vezetnek, a magyarok a 37. helyen állnak.
Elek légiósnak állt
Törökországban próbál szerencsét Elek Ákos.
Pelé a legjobb góllövő
A legjobb tízben három magyar is megtalálható.
Félbeszakadt a Roma meccse
A heves esőzés tönkretette a pályát.
Kassai az Év játékvezetője
A magyar játékvezető Howard Webbet és Ravsan Irmatovot előzte meg.
Dzsudzsák négy évre írt alá
Dzsudzsák Balázs 19 millió euróért váltott klubot.
Pato megy, Tévez jön?
Carlos Tévez Alexandre Pato pótlására érkezhet Milánóba.
A spanyol bajnokság a lege...
Az IFFHS szerint az angol és a brazil pontvadászat kerül még dobogóra. |





