|
2010.03.10.
Kezdődik az orosz bajnokság
Pénteken újra kezdetét veszi a dinamikusan fejlődő orosz labdarúgó-bajnokság. A nemzetközi porondon is bizonyított elitcsapatok mellett, az Oroszországban játszó három magyar labdarúgó mérkőzései is követhetőek lesznek a SportKlub műsorán.
Az orosz labdarúgó-bajnokság március 12-én, pénteken veszi kezdetét és novemberig tart majd. A magyar nézőknek furcsa lehet a márciusi kezdési időpont, de így a zord orosz időjárás miatt nem kell a téli hónapokban hosszabb szünetet tartani, ami a magyar bajnokságban is komoly problémát okoz. 16 gárda szerepel az első osztályban, minden csapat kétszer játszik minden ellenfelével, így harminc fordulós a bajnokság. A 2009-es szezonban a Rubin Kazany lett a bajnok, nyolc ponttal megelőzve a második Szpartak Moszkvát. A Kuban Krasznodar és az FK Khimki esett ki az első osztályból, az FK Moszkva pedig elveszítette főszponzorát, így a tavalyi hatodik helyezett klub nem tud elindulni az idei bajnokságban. Az orosz második vonal győztese, az Anzsi Mahacskala mellett, a Sibir Novosibirsk és az Alanyija Vlagyikavkaz jutott fel az első osztályba. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok az együttesek, melyekben magyar játékosok játszanak. A Zenit Szentpétervárban Huszti Szabolcs, a Tom Tomszkban Németh Norbert, míg az Amkar Permben Gaál Miklós megmozdulásait követhetjük figyelemmel. Az orosz bajnokság virágkorát éli, nagy pénzeket fektetnek arrafelé a labdarúgásba. A nyugat-európai klubokkal ma már szinte felveszik a versenyt az orosz nagycsapatok, a játékosok számára már nem csak a nyugati profi futball jelenti a kiugrási lehetőséget, Oroszországban is válhat elit játékossá valaki. Sőt! A március 3-án Magyarországon pályára lépő orosz válogatott tizenkilenc játékossal érkezett hazánkba, közülük mindössze négyen fociznak nyugati csapatban (Dinijar Biljaletgyinov – Everton, Pavel Pogrebnjak – Stuttgart, Andrej Arsavin – Arsenal, Roman Pavljucsenko – Tottenham). Ez persze nem azt jelenti, hogy az orosz válogatott gyenge játékosokból állna, hiszen a Szbornaja 2008-ban Európa-bajnoki bronzérmes lett. A kluboknak van elég pénzük ahhoz, hogy ne engedjék el a meghatározó játékosokat külföldre, a legjobb labdarúgókat megtartsák, ezáltal pedig növeljék a bajnokság színvonalát. Éppen ezért a mutatott játékra, a mérkőzések iramára nem is lehet panasz, minden összecsapás igazi futballcsemege a rajongók számára. A Szpartak Moszkva mérkőzéseit például átlagban több mint 25 ezer ember tombolja végig, de a gyengébb csapatok találkozóin is átlag 8-9 ezres a nézőszám. Az orosz klubcsapatok erejét jól mutatja, hogy az elmúlt években a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, valamint elődjében, az UEFA-kupában is kiváló eredményeket értek el az ott induló együttesek, elég csak a CSZKA Moszkva 2005-ös UEFA-kupa győzelmére, vagy a Rubin Kazany Barcelona ellen elért sikerére gondolni. Az orosz Premjer-liga évről évre közelít a többi európai bajnoksághoz, a focit szerető nézők számára így kihagyhatatlan élménynek bizonyul. Éppen ezért a március 12-én kezdődő szezon legnagyobb párharcait, történelmi összecsapásait, góljait a Sportklub közvetíteni fogja. Ismerkedjünk meg tehát az orosz bajnokság meghatározó és magyar vonatkozású csapataival, utána pedig kövessük együtt figyelemmel a találkozókat a Sportklubon. Orosz Premjer-liga, 1. forduló: Március 12. péntek CSZKA Moszkva – Amkar Perm, SportKlub, szombat 21 óra, felvételről Március 13. szombat Krilija Szovjetov Szamara – Zenit Szentpétervár Anzsi Mahacskala - Szpartak Nalcsik Alanyija Vlagyikavkaz - Szaturn Moszkva FC Rosztov - Tom Tomszk Március 14. vasárnap Sibir Novosibirsk - Terek Groznij Rubin Kazany - Lokomotiv Moszkva, SportKlub, 12 óra, élő Szpartak Moszkva - Dinamo Moszkva A következő oldalon bemutatjuk az orosz bajnokság legjobb együtteseit, valamint a magyar érdekeltségű csapatokat.
1
2
|
Újra bajnok lett a Rubin
Bár csak döntetlent játszott a Zenit ellen, mégis megvédte bajnoki címét a R...
Domínguez lett az Év játékosa
Alejandro Domínguezt, a Rubin Kazany argentin légiósát választották meg az Év játékosának Oroszországban.
Arany Tapló-díj
Horti Gábor új díjat alapítana, már a jelöltje is megvan rá.
Koman aláírt a Monacóhoz
A magyar játékos négy és fél esztendőre kötelezte el magát.
Hárommal nyert a Milan
A címvédő a Novara vendégeként aratott 3-0-s győzelmet.
FIFA-világranglista: Minde...
A spanyolok vezetnek, a magyarok a 37. helyen állnak.
Elek légiósnak állt
Törökországban próbál szerencsét Elek Ákos.
Pelé a legjobb góllövő
A legjobb tízben három magyar is megtalálható.
Félbeszakadt a Roma meccse
A heves esőzés tönkretette a pályát.
Kassai az Év játékvezetője
A magyar játékvezető Howard Webbet és Ravsan Irmatovot előzte meg.
Dzsudzsák négy évre írt alá
Dzsudzsák Balázs 19 millió euróért váltott klubot.
Pato megy, Tévez jön?
Carlos Tévez Alexandre Pato pótlására érkezhet Milánóba.
A spanyol bajnokság a lege...
Az IFFHS szerint az angol és a brazil pontvadászat kerül még dobogóra. |





