2010.03.10.
Kezdődik az orosz bajnokság
Németh Péter »
0
Huszti Szabolcs (jobbra), a Zenit pár nappal ezelőtti edzésén
Pénteken újra kezdetét veszi a dinamikusan fejlődő orosz labdarúgó-bajnokság. A nemzetközi porondon is bizonyított elitcsapatok mellett, az Oroszországban játszó három magyar labdarúgó mérkőzései is követhetőek lesznek a SportKlub műsorán.

Rubin Kazany

A 2008-as és a 2009-es szezon bajnoka a Rubin Kazany, így a Bajnokok Ligájába is bekerült a csapat, ahol a Barcelona, az Internazionale és a Dinamo Kijev társaságában szerepelhetett egy négyesben. Csoportjában a harmadik helyen végzett a tatár együttes, egyetlen győzelmét pedig éppen a Barcelona elleni idegenbeli meccsén szerezte. A meglepő diadal mellett hazai pályán verhetetlen volt a gárda, mindhárom riválisával szemben sikerült kiharcolnia a döntetlent, így egy győzelem, három döntetlen, két vereséggel harmadikként zárta a csoportot, mely kiesést jelentett a BL-ből, de az Európa-ligában folytathatta szereplését a Kazany. A legjobb 16 közé jutásért a Hapoel Tel-Aviv állt az orosz csapat útjába: 3-0-s összesítéssel vették az akadályt az oroszok, a nyolcaddöntőben pedig a német Wolfsburg lesz az ellenfelük. A csapat vezetőedzője Gurban Berdiyew, aki 2001 óta irányítja a csapatot, az ő nevéhez fűződik a gárda feljuttatása az első osztályba, valamint a két megszerzett bajnoki cím is. A csapatkapitány a 33 esztendős, korábban a Paris Saint-Germainben is pályára lépő Szergej Szemak. A Barcelona elleni győztes BL-összecsapás két gólját Alekszander Rjzanacev és Gökdeniz Karadeniz szerezete.

Szpartak Moszkva

A Szpartak Moszkva 55 ponttal az elmúlt bajnokság második helyén végzett. A csapat tizenkétszeres szovjet és kilencszeres orosz bajnok, az egyik legnagyobb múlttal rendelkező együttes a bajnokságban. A Szpartak a Luzsnyiki Stadionban játssza meccseit, mely 78360 néző befogadására képes. Vezetőedzője Valerij Karpin, a jelenlegi játékoskeret többnyire orosz labdarúgókból áll, a csapatkapitány viszont egy cseh hátvéd Martin Jiranek. A tavalyi szezonban a brazil származású Welliton lett a bajnokság gólkirálya 21 találattal, ő a most induló szezonban is a Szpartakot erősíti majd. A gárda célja egyértelműen a bajnoki cím elhódítása, hiszen 2001 óta csak négy második helyezésnek örülhettek a csapat játékosai és drukkerei.

Zenit Szentpétervár

A magyar szurkolók számára a Zenit az egyik legnagyobb érdeklődéssel figyelt csapat az orosz első osztályban, hiszen itt játszik Huszti Szabolcs. A magyar középpályás az előző szezonban 19 bajnokin lépett pályára az együttesben, és két góllal segítette a csapatot a tabella harmadik helyére, valamint a Stuttgart elleni UEFA Kupa mérkőzésen is eredményes volt egyszer. A csapat vezetőedzője az a Luciano Spaletti, aki négy éven keresztül az AS Romát irányította az olasz első osztályban. A március 3-án 1-1-re végződő Magyarország – Oroszország barátságos válogatott mérkőzésen négy Zenit játékos is helyet kapott az oroszok keretében, név szerint: Alekszandr Anjukov, Vlagyimir Bisztrov, Igor Gyenyiszov és Konsztantyin Zirjanov. A holland PSV-től a Zenitbe igazolt a szerb Danko Lazovics, aki az Eindhovenben 83 bajnoki mérkőzésen 24 gólt szerzett.

Lokomotiv Moszkva

Az együttes 2002-ben és 2004-ben ült fel a bajnokság trónjára, tavaly viszont csak a negyedik pozíciót sikerült megszereznie. A 28800 főt befogadó Lokomotiv Stadion a csapat hazai találkozóinak helyszíne. Nemzetközi szinten a legmesszebb 2004-ben jutott a gárda, amikor a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében csak idegenben lőtt góllal maradt alul az AS Monaco ellenében. A csapat kapitánya a brazil Rodolfo, aki 2007 óta segíti az együttest, helyettese pedig Dimitrij Szicsev, aki 150-szer kapott már szerepet a csapatban, ezeken a fellépéseken pedig közel hatvan gólt szerzett. A vezetőedző Jurij Szjomin 2009-ben került a kispadra, de ezt megelőzően már két alkalommal, összesen tizenhét éven keresztül dirigálta a Lokomotiv Moszkvát.

CSZKA Moszkva

A sort egy újabb kiváló moszkvai csapattal folytatjuk, mely amellett, hogy háromszor Oroszország legjobb klubcsapatának bizonyult (2003, 2005,2006), egy alkalommal (2005-ben) az UEFA-kupa elsőséget is megszerezte. A csapat vezetőedzője Leonyid Szluckij, aki egy éve vette át a gárda irányítását. A csapatkapitány Igor Akinfejev, akit minden átigazolási időszakban szóba hoznak több nagy nyugat európai klubbal, de a kapus eddig hű maradt nevelőegyesületéhez, ahol 2003 óta játszik. Mellette több jelenlegi és volt orosz valamint brazil válogatott labdarúgó is erősíti a csapatot.

Tom Tomszk

Az együttes tavaly a bajnokság kilencedik helyén végzett, de nem is ezért fontos említést tennünk róla. A Magyarországon eltöltött hosszú évek után 2009-ben a Tomszkhoz igazolt a kétszeres magyar válogatott Németh Norbert. A 28 esztendős középpályás, aki az előző szezon során kilenc bajnokin lépett pályára az idén is a csapatot erősíti majd. Németh sajnos térdsérülés miatt kénytelen lesz kihagyni csapata első néhány mérkőzését. A játékos még 2-3 hétig pihenőn lesz, utána jelentkezhet majd játékra.

Amkar Perm

A Perm az előző idényben éppen csak ki tudta harcolni a bennmaradást, tette mindezt egy magyar játékossal, Gaál Miklóssal a soraiban. A védő tavaly hét alkalommal, összesen pedig már több mint negyvenszer szerepelt már az orosz csapatban. A Perm 2008-ban negyedik helyen végzett a bajnokságban, így selejtezőt játszott a Fulham ellen az Európa-liga indulásért, de mivel vereséget szenvedett, így a csoportkörbe nem jutott be. A csapat egyik legjobb játékosa a bolgár támadó, Martin Kushev, aki az elmúlt három szezon során a Perm legeredményesebb góllövőjének bizonyult.

Újra bajnok lett a Rubin
Bár csak döntetlent játszott a Zenit ellen, mégis megvédte bajnoki címét a R...
Újra bajnok lett a Rubin
A Zenit a bronzérmes
Huszti Szabolcsot kiállították a Szpartak ellen.
Domínguez lett az Év játékosa
Alejandro Domínguezt, a Rubin Kazany argentin légiósát választották meg az Év játékosának Oroszországban.
Husztiék idegenben kezdenek
Március 14-én lesz az orosz labdarúgó-bajnokság 2010-es rajtja.