|
2010.03.11.
Dentinho pontot mentett
Ismét Dentinho segített a Corinthians együttesén, amely ezúttal a Libertadores-kupa csoportkörének második fordulójában játszott 1-1-es döntetlent az Independiente Medellín otthonában.
A Libertadores-kupa csoportkörének második fordulójában a Corinthians az Independiente Medellín otthonába volt hivatalos, és bizony nem sok hiányzott ahhoz, hogy Mano Menezes együttese pont nélkül zárja a kolumbiai kirándulást. A SportKlub által élőben közvetített találkozón mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám vagy a játékosok nem voltak elég pontosak, vagy pedig a kapusok voltak jókor, jó helyen (utóbbi volt a gyakoribb). Ugyanakkor nem szabad elhallgatni azt a tény sem, hogy az idén megalakulása századik évfordulóját ünneplő Corinthians hiába játszott néha mezőnyfölényben, a kolumbiai csapat veszélyesebb volt kapura. Az Independiente erőfeszítéseit a 75. percben végül siker koronázta, miután César Augusto Valoyes bevette Felipe kapuját. A támadó egyébként kis idő elteltével duplázhatott volna, de közeli ziccere elakadt a Cor hálóőrében, míg az kipattantó után visszatett labdát a hazaiak egyik játékosa csúnyán a kapu fölé bombázta. A futball örök igazsága pedig ezúttal is bebizonyosodott: a sok kihagyott helyzet ugyanis megbosszulta magát. A 85. percben Dentinho kapott labdát a tizenhatos bal sarkánál, befelé húzott, majd gondolt egyet és hatalmas bombát küldött a kapu bal felső sarkába. A fiatal támadó egyébként ezzel a találattal a Cor történetének 9999. gólját szerezte. A folytatásban már nem változott az eredmény, a játék képe alapján igazságosnak mondható a döntetlen, bár ha a kolumbiaiak jobban gazdálkodnak a helyzeteikkel, bizony csúnya zakót mérhettek volna a brazil együttesre. Libertadores-kupa, csoportkör: 1. csoport, 2. forduló: Racing Club - Cerro Porteno 2-1 Independiente Medellín – Corinthians 1-1 A csoport állása: 1. Corinthians 2 1 1 0 3 2 +1 4 2. Racing Club 2 1 0 1 3 3 +0 3 3. Independiente Medellín 2 0 2 0 2 2 +0 2 4. Cerro Porteno 2 0 1 1 2 3 -1 1 2. csoport, 3. forduló Once Caldas – Monterrey 1-1 A csoport állása: 1. Once Caldas 3 2 1 0 5 2 +3 7 2. Monterrey 3 1 1 1 3 4 -1 4 3. Sao Paulo 2 1 0 1 3 2 +1 3 4. Nacional Asunción 2 0 0 2 1 4 -3 0 3. csoport, 3. forduló: Bolívar - Estudiantes 0-0 Alianza Lima - Juan Aurich 2-0 A csoport állása: 1. Alianza Lima 3 3 0 0 9 2 +7 9 2. Estudiantes 3 1 1 1 6 5 +1 4 3. Juan Aurich 3 1 0 2 3 7 -4 3 4. Bolívar 3 0 1 2 1 5 -4 1 6. csoport, 3. forduló: Deportivo Cuenca - Morelia2-0 Nacional Montevideo - Banfield 2-2 A csoport állása: 1. Banfield 3 2 1 0 8 4 +4 7 2. Nacional Montevideo 3 1 2 0 5 4 +1 5 3. Deportivo Cuenca 3 1 0 2 5 7 -2 3 4. Morelia 3 0 1 2 1 4 -3 1 8. csoport, 2. forduló: Caracas - Flamengo 1-3 Universidad Católica - Universidad de Chile 2-2 A csoport állása: 1. Flamengo 2 2 0 0 5 1 +4 6 2. Universidad de Chile 2 1 1 0 3 2 +1 4 3. Universidad Católica 2 0 1 1 2 4 -2 1 4. Caracas 2 0 0 2 1 4 -3 0
1
|
Adriano újra piál
Magánéleti problémái miatt újra inni kezdett Adriano, a brazil Flamengo csatára.
Újabb szívroham a focipályán
25 évesen, mérkőzés közben összeesett és elhunyt Endurance Idahor nigériai futballista.
Viri a varázslat, Piri a p...
Horti Gábor arról a Vasasról ír, akinek Twist Olivér a szponzora.
Arany Tapló-díj
Horti Gábor új díjat alapítana, már a jelöltje is megvan rá.
Koman aláírt a Monacóhoz
A magyar játékos négy és fél esztendőre kötelezte el magát.
Hárommal nyert a Milan
A címvédő a Novara vendégeként aratott 3-0-s győzelmet.
FIFA-világranglista: Minde...
A spanyolok vezetnek, a magyarok a 37. helyen állnak.
Elek légiósnak állt
Törökországban próbál szerencsét Elek Ákos.
Pelé a legjobb góllövő
A legjobb tízben három magyar is megtalálható.
Félbeszakadt a Roma meccse
A heves esőzés tönkretette a pályát.
Kassai az Év játékvezetője
A magyar játékvezető Howard Webbet és Ravsan Irmatovot előzte meg.
Dzsudzsák négy évre írt alá
Dzsudzsák Balázs 19 millió euróért váltott klubot.
Pato megy, Tévez jön?
Carlos Tévez Alexandre Pato pótlására érkezhet Milánóba. |





