2010.03.15.
A bécsi csapatok erőfelmérője következik
sportklub.tv »
0
Az osztrák élvonalbeli labdarugó-bajnokság 25. fordulójában két rangadót is rendeznek. Az egyik izgalmasnak ígérkező mérkőzésen a Sturm Graz a Rapid Wien együttesét fogadja, míg a másik figyelmet érdemlő összecsapáson az Austria Wien a címvédő Red Bull Salzburgot látja vendégül. A két derbit a Sportklub is műsorára tűzni.

Szombaton a harmadik Sturm Graz a második Rapid Wient fogadja. A pillanatnyi forma alapján a Sturm tűnik a találkozó esélyesének, Franco Foda együttes ugyanis legutóbbi kilenc tétmérkőzésén nem szenvedett vereséget, az utolsó öt bajnokijából négyet megnyert, és csak a Wiener Neustadt ellen veszített pontokat a gárda.

A Sturm ráadásul életveszélyes hazai pályán, eddigi 12 bajnokija közül hatot megnyert, négyszer döntetlent játszott, csupán a Ried és az Austria Wien tudott három ponttal távozni az UPC-Arenából. A Rapid idegenbeli mérlege viszont nem túl fényes, 12 mérkőzéséből csak hármat tudott megnyerni, és hatszor játszott döntetlent, idegenben tehát nagyon nem megy a bécsieknek.

A Rapid egyébként utoljára 2008 márciusában tudott nyerni a Sturm vendégeként, vagyis minden fontos adat azt mutatja, hogy a Sturm győzelmére érdemes nagyobb összeget feltenni. Bár, aki szeret kockáztatni, az a bécsiek sikerére fogad.

Vasárnap sem maradunk rangadó nélkül, ugyanis akkor rendezik az Austria Wien és a Red Bull Salzburg összecsapását. A hazaiak pillanatnyilag a negyedik helyen állnak a táblázaton, ám utolsó három mérkőzésükön egyszer sem tudták begyűjteni a három pontot. Hazai pályán viszont életveszélyes a bécsi együttes, 12 találkozóból 9 megnyert, kétszer döntetlent játszott és csak a LASK Linz ellen maradt alul a gárda.

A Red Bull Salzburg azonban vezeti a bajnokságot, ráadásul 13 bajnoki óta őrzi veretlenségét az együttes, amely utoljára 2009 októberében kapott ki, micsoda véletlen, éppen az Austria Wien otthonában. Milenko Acimovicék ismét arra készülnek, hogy megtréfálják a címvédőt, bár ehhez hibátlan védekezésre és eredményes támadójátékra lesz szükségük, ráadásul a sérüléssel bajlódó Sáfár Szabolcs nélkül kell kihúzniuk kapott gól nélkül. Nem lesz könnyű feladat.

Osztrák Bundesliga, 25. forduló

Kapfenberger SV - Wiener Neustadt

Mattersburg - LASK Linz

Sturm Graz - Rapid Wien szombat, 18 óra, SportKlub

Austria Kärnten - Ried

Austria Wien - Salzburg vasárnap, 15.30 óra, SportKlub

A bajnokság állása:

1. Salzburg 24 15 7 2 45 19 +26 52

2. Rapid Wien 24 13 7 4 52 27 +25 46

3. Sturm Graz 24 12 7 5 38 20 +18 43

4. Austria Wien 24 13 4 7 42 31 +11 43

5. Ried 24 8 7 9 29 24 +5 31

6. Wiener Neustadt 24 8 6 10 37 40 -3 30

7. Mattersburg 24 9 3 12 32 44 -12 30

8. LASK Linz 24 6 7 11 46 59 -13 25

9. Kapfenberger SV 24 6 5 13 29 45 -16 23

10. Austria Kärnten 24 1 5 18 17 58 -41 8

1
A Milan és a Real is kiesett
A Real csak ikszelt, az MU kiütötte a Milant a BL-ben.
A Milan és a Real is kiesett
A Hamburg legyőzte Juhászékat
Az Anderlecht és a Fulham is kikapott az Európa-ligában.
Cerro Porteno - Corinthians
Folytatódnak a Libertadores-kupa küzdelmei.
Adriano: Sok focista piázik
Adriano tagadja, hogy alkohol- és drogproblémái lennének.