|
2010.03.16.
Zenit-Szpartak Moszkva
A sorsolás szeszélye folytán már a második fordulóban összecsap egymással a 2008-as UEFA-kupa-győztese, a Zenit Szentpétervár és az orosz bajnokság tavalyi ezüstérmese, a Szpartak Moszkva. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzést a SportKlub élőben közvetíti.
A Zenit az előző szezonban a bronzérmes lett, míg a vasárnapi ellenfele, a Szpartak Moszkva sokáig harcban volt a bajnoki címért, de végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Idén azonban mindkét csapat - kimondva, kimondatlanul - a bajnoki címért indult csatába. Persze, ahhoz, hogy valamelyik együttes bajnok lehessen a Premjer-ligában, ahhoz minden egyes ellenfelénél jobbnak kell lennie. Az első fordulóban a Zenit Krilja Szovjetov otthonából hozta el a győzelemért járó három pontot, míg a Szpartak némi meglepetésre, hazai pályán kapott ki városi riválisától, a Dinamo Moszkvától. Valerij Karpin együttese tehát nem úgy kezdte a 2010-es szezont, ahogyan az egy bajnokaspiránstól elvárható lenne. A moszkvaiak nyílván szeretnének javítani, de a Zenit otthonában ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak. A szentpétervári együttes ugyanis hét bajnoki óta veretlen odahaza, és ezen időszak alatt mindössze kétszer játszott döntetlent a gárda. A hazaiak mellett szól a rutin is, elvégre a csapatban több kipróbált klasszis szerepel, gondoljunk csak a kapus Vjacseszlav Malafejevre, vagy a hátvéd Fernado Meirára, de ebbe a kategóriába tartozik Alessandro Rosina és Huszti Szabolcs is. A magyar középpályás az első fordulóban eltiltás miatt még nem játszhatott. Ha már az eltiltás szóba került. A két csapat legutóbb tavalyi idény utolsó fordulójában találkozott. Az akkori összecsapásuk előtt az már biztos volt, hogy a Szpartak a második, automatikus BL-indulást érő helyen végez, ám a Zenitnek mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy a harmadik, BL-selejtezőt érő pozícióban zárja a bajnokságot. A szentpéterváriak tehát győzelmi kényszerben léptek pályára, ám a vendégek végig jobban futballoztak a hazaiaknál, sőt a 44. percben Huszti Szabolcs kiállítása miatt emberelőnybe is kerültek. A magyar válogatott sípszó előtt végzett el egy szabadrúgást, Szuhina bíró viszont ezt nem vette jó néven, és második sárga lappal leparancsolta a pályáról a korábbi Hannover-játékost. Huszti kiállítása után azonban magához tért a Zenit, amely Konsztantyin Zirjanov szabadrúgásgóljával, majd Nicolas Lombaerts találatával kétgólos előnyre tett szert. Ezután a Zenit hősiesen védekezett, és végül kőkemény küzdelem árán 2-1-re győzött, megszerezve ezzel a bronzérmet és a BL-selejtezőben való indulás jogát. A Szpartak egyébként idén új csapat építésébe kezdett, a keretben rengeteg a fiatal labdarúgó, ám hogy mire lesznek képesek a sztároktól hemzsegő Zenit ellen, azt csak akkor tudják meg, ha vasárnap délben velünk tartanak. Zenit Szentpétervár –Szpartak Moszkva orosz bajnoki mérkőzés, vasárnap 12 órától élőben, kizárólag a Sportklubon. A Zenit utolsó három hazai mérkőzésének eredménye: Zenit- Szpartak-Nalcsik 2-2 Zenit - Tyerek Groznij 2-0 Zenit - Szpartak Moszkva 2-1 A Szpartak utolsó három idegenbeli mérkőzésének eredménye: Himki - Szpartak Moszkva 0-3 Krilja Szovjetov - Spartak Moskva 2-1 Zenit - Spartak Moskva 2-1 A bajnokság állása: 1. Rubin Kazany 1 1 0 0 2 0 +2 3 2. Tyerek Groznij 1 1 0 0 2 0 +2 3 3. Tom Tomszk 1 1 0 0 2 0 +2 3 4. CSZKA Moszkva 1 1 0 0 1 0 +1 3 5. Dinamo Moszkva 1 1 0 0 1 0 +1 3 6. Zenit 1 1 0 0 1 0 +1 3 7. Alanyija Vlagyikavkaz 1 0 1 0 1 1 +0 1 8. Szaturn 1 0 1 0 1 1 +0 1 D 9. Anzsi Makacskala 1 0 1 0 0 0 +0 1 10. Szpartak Nalcsik 1 0 1 0 0 0 +0 1 11. Amkar Perm 1 0 0 1 0 1 -1 0 12. Krilja Szovjetov 1 0 0 1 0 1 -1 0 13. Szpartak Moszkva 1 0 0 1 0 1 -1 0 14. Lokomotiv Moszkva 1 0 0 1 0 2 -2 0 15. Rosztov 1 0 0 1 0 2 -2 0 16. Szibir Novoszibirszk 1 0 0 1 0 2 -2 0
1
|
Adriano: Sok focista piázik
Adriano tagadja, hogy alkohol- és drogproblémái lennének.
A bécsi csapatok erőfelmérője következik
Az osztrák élvonalbeli labdarugó-bajnokság 25. fordulójában két rangadót is rendeznek.
A Rapid nyerte a bécsi rangadót
A Rapid Wien hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Austria Wien együttesét.
Szpartak-CSZKA
A moszkvai városi rangadó vasárnap 17 órától élőben a SportKlubon.
Hátvédet vett a Zenit
A Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Zenit megvásárolta Alekszandar Lukovics játékjogát. |





