|
2010.08.30.
Robben kidőlt erre az évre?
Lassan gyógyul Arjen Robber combsérülése, így elképzelhető, hogy ebben a naptári évben már nem is lép pályára. A szélső még a dél-afrikai világbajnokságon sérült meg, azóta se épült fel.
A Bayern München egyik kulcsembere, akivel tavaly a bajorok bajnoki címig, Német kupagyőzelemig és Bajnokok Ligája döntőig jutottak, úgy néz ki, hogy az idén már nem játszhat sem klubjában, sem a válogatottban. - Több mint kérdéses, hogy Arjen játszhat-e még a karácsony előtti meccseken. Hosszú időbe telik, amíg újra teljesen egészséges lesz, és a jelek egyelőre nem túl biztatóak - mondta el a Bildnek Christian Nerlinger, a bajorok sportigazgatója. A Bayernnek égető szüksége lenne a 26 éves szélsőre. Az újonc Kaiserslautern ellen elszenvedett 2-0-s vereség után spanyol lapok úgy spekulálnak, hogy holland válogatott kollégája, Rafael van der Vaart érkezhet a bajorok segítségére. Hír még a klub háza tájáról, hogy az olasz élvonalban szereplő SSC Napoli ismeretlen összegért leszerződtette a bajorok argentin közppályását, José Sosát. A játékos 2007-ben érkezett a jelenlegi német bajnokhoz, azonban csak elvétve kapott játéklehetőséget – mindössze 35 Bundesliga mérkőzésen, 10 nemzetközi találkozón és 2 kupameccsen lépett pályára a csapat mezében.
1
|
A Stuttgart is bejelentkezett Hajnalért
Német lapinformációk szerint a VfB Stuttgart labdarúgócsapata is érdeklődik ...
Az újonc beégette a bajnokot
A Bundesliga 2. fordulójának péntek esti nyitó mérkőzésén az újonc Kaiserslautern 2-0-ra legyőzte a címvédő Bayern Münchent, amely hét, veretlenül megvívott találkozó után maradt újra pont nélkül a bajnokságban.
A Bayern szenvedett a sere...
Örülhetnek a három pontnak Gomezék.
Fogatlan Farkasok
Kiütéses vereséget szenvedett a Wolfsburg.
Vége a mainzi böjtnek
A Mainz 3-1-re nyert a VfB Stuttgart ellen.
Pontot mentett a Hamburg
A Köln 3-0-val küldte haza az Augsburgot.
Felnégyelte ellenfelét a B...
Hajnal Tamásék egy ponttal gazdagodtak a bajnokcsapat ellen.
Megsérült a HSV gólvágója
Előreláthatólag egy hónapig lesz harcképtelen a Hamburg labdarúgócsapatának ...
A Hannover legyőzte a Bayernt
Neuer 770 perc után gólt kapott, ki is kapott csapata.
Remekelt a bajnokcsapat
A Borussia Dortmund jelesre vizsgázott a Köln ellen.
Pontot szerzett a Werder
A Werder Bremen 1–1-es döntetlent játszott az Augsburg otthonában.
Hildebrand lett a vészmegoldás
A Schalke 04 szerződtette Timo Hildebrandot.
Sportszergyártót vált a bajnok
Lapértesülés szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapata hosszútávú szerződ... |





