|
2008.07.30.
Van der Vaart Madridba tart
Megegyezett egymással a Real Madrid és a Hamburg Rafael van der Vaart vételáráról, így a holland irányító a spanyol fővárosba költözik a jövő héttől - értesült a spanyol Marca című sportnapilap.
A Hamburg a múlt héten már elutasított egy Real ajánlatot, az 7 millió euróról szólt, most viszont 10 milliót ajánlottak, amibe a németek bele is mentek. A holland játékosnak ugyanis már csak két év volt hátra Hamburgi szerződéséből, aminek egyik záradéka szerint 2009-ben mindössze 1,5 millió euróért megvásárolható lenne. A Hamburg így megpróbál még időben hasznot húzni a kiváló középpályás eladásából. A két csapat egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást, a Marca viszont már úgy tudja, hogy Van der Vaart öt éves szerződést ír alá a madridiakkal. A Hamburg a hét végén Londoban játszik edzőmeccset a Real Madriddal, ahol Van der Vaart bizonyíthat majd Bernd Schuster vezetőedzőnek és leendő csapattársainak. Van der Vaart azután lett a madridiak célpontja, hogy letettek Cristiano Ronaldo megvételéről.
1
|
Veszélyben a spanyol futball
Több klub is eladni kényszerülhet legjobb játékosait.
A Real 40 milliót adna Villáért
A Real Madrid vezetői napokon belül hivatalos ajánlattal keresik meg a Valenciát.
Baptista maradna Madridban
A Real Madrid játékosát már csak egy hajszál választotta el a Romától, ám a brazil meggondolta magát.
Barca Tv
A világ legjobb labdarúgócsapatának mérkőzései hétről-hétre a SportKlubon!
Kupadöntős a Barca
A katalánok 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a Valenciát.
Messi-függő a Barca
A szélső nélkül 12 pont lenne a bajnokcsapat hátránya.
Véget ért a tündérmese
Nem sikerült csodát tennie a Mirandés labdarúgócsapatának.
Barca Tv
A világ legjobb labdarúgócsapatának mérkőzései hétről-hétre a SportKlubon!
A Barcának nem kell a holl...
Robin van Persie nem kell a katalán bajnokcsapatnak.
Heti hetes
A Real Madrid és a Barcelona is minimális különbséggel nyert.
Aláírt a francia hátvéd
A Barcelona meghosszabbította Eric Abidal szerződését.
Guardiola örül a döntetlennek
Josep Guardiola szerint még nem dőlt el a párharc.
Guardiola távozhat a Barcától
A katalánok trénere még nem döntött, hogy marad-e a klubnál.
A Valencia kibekkelte a dö...
Tizenegyest hibázott és kapufát is lőtt a Barca a második félidőben. |





