2010.03.07.
Vadóczcal ikszelt az Osasuna
sportklub.tv »
0
A Mallorca győzelmet ünnepelhetett

Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna a Getafe ellen lépett pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A két együttes nem bírt egymással, a találkozón gól sem született, így a csapatok egy-egy ponttal vigasztalódhattak. A magyar drukkerek számára pedig az jelenthetett örömet, hogy Vadócz végigjátszotta a mérkőzést és több jó megoldása is volt a kilencven perc alatt.

Az eddig összesen két győzelmet számláló Xerez fordulatos mérkőzésen kerekedett felül a Málaga együttesén. A sereghajtó csapat tizenegyesgóllal szerzett vezetést az ötödik percben, a Málaga azonban még a félidő hajrájában egyenlíteni tudott, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A fordulás után a hazaiak Valdo révén a vezetést is megszerezték, de a Xerez nem omlott össze és az utolsó húsz percben háromszor is megzörgette az ellenfél hálóját, így a lefújás után a vendégcsapatnak minden oka megvolt az ünneplésre.

A Mallorca hazai pályán könnyed 3-0-s sikert ért el a Gijón ellen, a gólokat sorrendben Alvarez, Victor és Webo szerezte. A nagy csatának ígérkező Espanyol – Villareal találkozó kiegyenlített játékot hozott, a csapatok azonban nem tudták megszerezni a győztes találatot, így végül megosztoztak a pontokon.

La Liga, 25. forduló

Málaga – Xerez 2-4

G.: Duda (40.), Valdo (55.), ill. Momo (5. - tizenegyesből, 72.), Gioda (76.), Orellana (90.)

Espanyol – Villareal 0-0

Mallorca – Sporting Gijón 3-0

G.: Alvarez (12.), Victor (76.), Webo (89.)

Osasuna – Getafe 0-0

1
Otthon botlott a Getafe
A spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Getafe kétgólos vereséget s...
Otthon botlott a Getafe
Jelesre vizsgázott a Real
A Real Madrid 5-1-re nyert a Tenerife otthonában.
A Real bevételei voltak a legnagyobbak
A Deloitte cég kimutatása szerint a tavalyi szezonban a Real Madridnak volt a legtöbb bevétele.
Nincs döntés a Király-kupáról
Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor rendezik meg a spanyol Király-kupa fináléját