2008.08.07.
Cristiano Ronaldo: Maradok
FÜHÜ »
0
Mester és tanítványa
A Manchester United portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo véget vetett azoknak a találgatásoknak, melyek szerint a Real Madridhoz igazol, miután kijelentette: az angol klubnál marad.

Egész nyáron azzal foglalkoztak a nemzetközi lapok, hogy a 23 éves szélső vajon elszerződik-e Spanyolországba, vagy sem, most azonban vége a spekulációknak. A Real Madrid elnöke, Ramon Calderón nem tagadta, hogy szívesen látná Ronaldót a keretben, aki szerinte remekül beilleszkedett volna a csapatba.

A portugál tehetség most azonban ígéretet tett, hogy az Old Traffordon marad, legalább még egy évig, bár azt elismerte, hogy sokat vitázott emiatt a Manchester vezetőedzőjével, Sir Alex Fergusonnal.

- Meghallgattuk egymás álláspontját, és végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha itt maradok. Ezért kijelenthetem: a következő idényben a Manchester Unitedben fogok játszani - mondta Ronaldo a Publico című portugál napilapnak.

- Azt is szeretném elmondani, hogy nem az akaratom ellenére maradok a Unitednél, bárki, aki ezt állítja, az hazudik. Szívvel, lélekkel fogok a Manchesterért küzdeni - tette hozzá a támadó.

Ronaldo azt is elismerte, hogy nagy szerepe volt abban, hogy az ügy kapcsán jócskán megromlott a viszony a Manchester és a Real között.

- Tudom, hogy én vagyok a felelős a kialakult helyzetért - ismerte el a klasszis. - Elvégre én voltam az, aki elindítottam ezt az egész folyamatot, amikor kijelentettem, hogy a Madridban akarok játszani - magyarázta Ronaldo.

Ennek ellenére úgy érzi a 23 éves játékos, hogy a jövőben még lesz lehetősége a "blancókhoz" igazolni.

- Tudom, hogy a Real Madrid le akar szerződtetni, nem hiába ajánlottak értem magas összeget az idén is - zárta le mondandóját Ronaldo. Vagyis nyilvánvalóvá tette, nem kíván örökké Manchesterben maradni. Ez azonban rendkívül kényes helyzetet teremt számára a szurkolókkal szemben. Nem véletlen, hogy Sir Alex Ferguson sietett megnyugtatni a csapat szimpatizánsait, és megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

- A szurkolóknak meg kell érteniük őt. Nehéz időszakon van túl - mondta a skót menedzser a Telegraph-nak. - Rengeteg pénzt ajánlottak neki Madridban. Adott egy fiatalember, akinek az édesapja fiatalon meghalt. Neki kell eltartania az anyját és két testvérét. Nem mindegy, mennyit keres. De végül leültünk, mint férfi a férfival és megbeszéltük a dolgot. Ahogy megértette az én álláspontomat, megnyugodott. A srác a Utnited játékosa és most csak ez számít. Tiszta vizet öntöttünk a pohárba, a fiú beszélt néhány csapattársával is. Tudja, hogy boldog nálunk, mint ahogy mindig is az volt.

1
Ronaldo marad!
Sir Alex Ferguson szerint a portugál szélső egy évig mindenképpen marad Manc...
Ronaldo marad!
Mesterhármas a döntőn?
A vasárnap 15.30-tól közvetítésre kerülő Community Shield történetében több mesterhármast is feljegyeztek.
Ljungberg szabadon igazolható
Közös megegyezéssel szerződést bontott a West Ham United labdarúgócsapata és Freddie Ljungberg.
Eladó a Manchester!
Megbízható források szerint Thaksin Shinawatra, a Manchester City tulajdonosa áruba bocsátotta az angol első osztályban szereplő klubot.