Mozgalmasra sikeredett a 2009-es esztendő. A labdarúgásban különösképpen. Még egy évvel ezelőtt az jelentette a legnagyobb szenzációt, hogy Robinho a nyári átigazolási időszak utolsó óráiban 32.5 millió font ellenében a Manchester City labdarúgója lett, addig 2009 nyarán két nagyobb volumenű klubváltás is történt.

A labdarúgás szerelmesi valószínűleg már tudják, mire gondolok elsősorban: így van, Cristiano Ronaldo Manchesterből Madridba költözésére. A 2008-as aranylabdás világrekordot jelentő összegért, egészen pontosan 80 millió fontért (akkori árfolyamon 94 millió euró) cserébe került a Királyi Gárdához. Azonban eme transzfer árnyékában egy másik üzlet is megköttetett, ami nem kapott akkora figyelmet, ám lehet, hogy a közeljövőben alapjaiban változtatja meg az európai labdarúgás erőviszonyait.

Milan-szurkolóként nehezen tudatosult bennem, hogy 2009 nyarától már nem Carlo Ancelotti irányítja a piros-feketéket. Az egykori római bálvány, aki játékosként öt évig a milánói klubot is erősítette, nyolc éven át irányította az AC Milant. Vezetése alatt a piros-feketék - az UEFA-kupa kivételével - minden létező sorozatot megnyertek, amit egy európai élcsapat megnyerhet.

Aztán elérkezett az ominózus dátum: 2009. május 31-én, miután a Milan 2-0-ra legyőzte a Fiorentinát, Ancelotti bejelentette, hogy távozik a Milantól. Egy nappal később pedig a Chelsea világgá kürtölte, hogy a három évre szóló szerződést kötött az 50 éves szakemberrel, akit személy szerint én igen nagyra tartok, hiszen a mai futballban kevés olyan egyént találni, aki nemcsak játékosként, de edzőként is felért a csúcsra, ráadásul mindezt egy klubnál tette.

A londoniak tulajdonosa, a gazdasági válságot megsínylő Roman Abramovics Ancelotti szerződtetésével egyértelműen jelezte óhaját, hogy az együttesnek az európai kupaporondon kell nagyot alkotnia. Az olasz kinevezését követően Ian Wright, az Arsenal egykori üdvöskéje, arra figyelmezette a Chelsea-híveket, hogy a futball Európa-bajnokság után Luiz Felipe Scolari is három éves szerződést kötött a Kékekkel. Holott nem beszélt angolul – éppen úgy, mint Carlo Ancelotti.

A brazil válogatottal 2002-ben világbajnoki címet szerző Scolari nem találta meg a közös hangot a játékosokkal, és ennek következtében a csapat nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit a tulajdonos, a vezetőség és a szurkolók elvártak. A portugál ex-kapitány hamar repült, meg sem állt Üzbegisztánig. Ancelotti azonban villámgyorsan megtalálta a közös nevezőt a labdarúgókkal, és ez már félgyőzelem.

- Nagyszerű személyiségű ember, aki ráadásul igen tapasztalt edző. Pontosan tudja, hogyan lehetünk sikeresek. Ambiciózus edző, akit gyorsan elfogadtunk, hiszen olyan minőségi munkát követel meg tőlünk, ami a sikerekhez feltétlenül szükséges. Ami jól működött, ahhoz nem nyúlt, sőt inkább finomított rajta, hogy még jobban működjön, ez is mutatja, mennyire ért a szakmához. Ő alapjáraton egy vicces figura, az edzéseken gyakran poénkodik, de a mérkőzések ideje alatt nagyon határozott, olyankor nem ismer tréfát – ezt Didier Drogba mondta mesteréről. Az olasz sikerkovács az első csatáját tehát már megnyerte.

Persze, a háború csak most kezdődik. Ancelotti mester legényei eddig jól bírták a sarat, simán továbbjutottak a Bajnokok Ligája csoportköréből, a bajnokságban jelenleg ötpontos előnnyel vezetnek a Kékek, az FA-kupa küzdelmeibe pedig még csak most fognak bekapcsolódni a londoniak. Hogy a Ligakupából kiesett a Chelsea, az alighanem senkit sem érdekel. A legfontosabb cél a bajnoki cím és a BL-elsőség kiharcolása, ha ez már az első évben összejön Ancelottinak, akkor az olasz tréner alighanem újabb nyolc évig nem változtat munkahelyet.

Milan-szurkolóként remélem, hogy Carletto sikert sikerre halmoz majd új állomáshelyén, minthogy abban is bízom, hogy hőn szeretett csapatommal sohasem találja magát szemben. Ha viszont ez bekövetkezik, akkor nagy valószínűséggel a Milan húzná a rövidebbet. Azt pedig nehezen viselnék el a piros-fekete szurkolók, köztük én is…