|
2010.02.03.
Ancelotti hajlandó szabadságot adni Terrynek
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti elmondta, továbbra is bízik csapatkapitányában, ám ha a botrányba keveredett John Terry úgy érzi pihenőre van szüksége, akkor megadja neki a lehetőséget a kikapcsolódásra.
John Terry elveszítheti a válogatott csapatkapitányi karszalagját, miután kiderült, hogy viszonyt folytatott volt csapattársa, Wayne Bridge barátnőjével. Az Angol labdarúgó-szövetség ezután kijelentette, hogy ebben az ügyben egyedül a szövetségi kapitány, Fabio Capello dönthet, ám egyelőre annyi biztos, hogy az olasz taktikus jobbkeze, Franco Baldini mindkét felet meghallgatta már. Az ügyben kikérték a Chelsea vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak a véleményét is, az olasz taktikus pedig kiállt a hátvéd mellett. - Terry a Chelsea kapitánya, a társai továbbra is töretlenül bíznak benne. Nem kívánok a magánéletével foglalkozni, én az edzője vagyok, így csak az érdekel, hogyan teljesít. Szerintem példaértékű a hozzáállása, viszont ha szüksége van egy kis pihenőre, akkor adok neki, ha pedig nem, akkor továbbra is játszani fog – mondta az olasz szakember.
1
|
Döntetlent játszottak Fülöpék
A Premier League 24. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén nem született gól.
Terry nem mond le a karszalagról
Johnt Terry nem fog lemondani a válogatott csapatkapitányi tisztségéről.
A hosszabbítás döntött
A Sunderland a nyolcaddöntőben az Arsenalt fogadja.
Capello lemondott!
Már nem az olasz az angol válogatott szövetségi kapitánya.
A Chelsea lemondott a csod...
Neymar vélhetően Spanyolországba szerződik majd.
Perui játékosért verseng a...
Jefferson Farfán ingyen érkezhet Angliába.
Szárnyalnak a Macskák
Néhány érdekesség a Middlesbrough-Sunderland meccsel kapcsolatban.
A Pool lesz az Everton ell...
A Blackpool 3-0-ra nyert a Sheffield Wednesday otthonában.
Sheffield-Blackpool kisokos
Néhány érdekességgel igyekszünk kedvet csinálni a meccshez.
Menedzsere nélkül ikszelt ...
A Tottenham gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool otthonában.
Sheffield Wednesday-Blackpool
A kiscsapatok nagy meccsét csak a SportKlubon láthatják.
Middlesbrough-Sunderland
Bravúrra készül a szebb napokat is megélt Middlesbrough.
Hat gól, egy-egy pont
0-3-ról egyenlített a Manchester United a Chelsea otthonában. |





