|
2012.01.21.
Brighton-Newcastle
A hétközi Király-kupa találkozókat követően a hét végén három FA-kupa mérkőzéssel szeretnénk kedveskedni a labdarúgás szerelmeseinek. Az alábbiakban a szombat este képernyőre kerülő Brighton-Newcastle összecsapásról olvashatnak.
Ha csak a két csapat között meglévő osztálykülönb-séget vennénk alapul, akkor habozás nélkül a Premier League élmezőnyéhez tartozó Newcastle United továbbjutására fogadnánk, ám az évek során már megtanultuk, hogy az FA-kupa szépsége pontosan abban rejlik, hogy egy-egy mérkőzésen bármi megtörténhet, akár az is, hogy Dávid legyőzi a verhetetlennek titulált Góliátot. A Newcastle United az előző körben hazai közönség előtt, hátárnyból fordítva búcsúztatta a szintén élvonalbeli Blackburn Roverst. A harmadosztály tavalyi bajnoka, jelenleg a másodosztály középmezőnyéhez tartozó Brighton viszont csak nagy nehézségek árán élte túl a 3. fordulót: Gustavo Poyet együttese megismételt mérkőzésen, tizenegyesekkel búcsúztatta a Wrexham csapatát. Apropó Poyet, az egykori uruguayi válogatott neve ismerősen csenghet az angol futball szerelmeseinek. A 44 éves szakember 2009 óta dolgozik jelenlegi csapatánál (csaknem ötvenszázalékos győzelmi mutatóval rendelkezik), játékosként pedig megfordult a Chelsea és a Tottenham Hotspur csapataiban is, előbbivel 1998-ban KEK-et, 2000-ben pedig FA-kupát nyert. A dél-amerikait egyébként tavaly az Év menedzserének választották a harmadosztályban. Ezek után nem lennénk meglepve, ha a hazai együttessel tovább bővülne az óriásölők amúgy sem szűk tábora. A Brighton-Newcastle kupamérkőzést január 28-án, 18 óra 15 perctől élőben láthatják, csak itt, a SportKlubon!
1
|
Priskin szabadon igazolható
Priskin Tamás közös megegyezéssel szerződést bontott az Ipswich Town labdarú...
Újabb léket kapott a Chels...
A londoniaknak kétgólos hátrányt kellene ledolgozniuk.
Nápolyban térhet magához a...
A szombati ajánlatunk: Napoli-Chelsea.
Újrázhat a Spurs
A Stoke City már negyeddöntős az FA-kupában.
Leszerepelt a Chelsea
Újrajátszásra kényszerül a Chelsea.
Chelsea Tv
A keddi menü: Chelsea-Birmingham City.
Vasárnapi dupla kupadózis
Csésze helyett kupában szolgáljuk fel a délutáni angol teát.
A hosszabbítás döntött
A Sunderland a nyolcaddöntőben az Arsenalt fogadja.
Capello lemondott!
Már nem az olasz az angol válogatott szövetségi kapitánya.
A Chelsea lemondott a csod...
Neymar vélhetően Spanyolországba szerződik majd.
Perui játékosért verseng a...
Jefferson Farfán ingyen érkezhet Angliába.
Szárnyalnak a Macskák
Néhány érdekesség a Middlesbrough-Sunderland meccsel kapcsolatban. |





