2010.02.03.
Jovanovics mégsem a Milanhoz megy?
sportklub.tv »
0
A Sky Sports értesülései szerint a Liverpool közel jár ahhoz, hogy szerződtesse a Standard Liége szerb támadóját, Milan Jovanovicsot.

A 28 éves támadónak idén nyáron lejár a szerződése, így az érdeklődőknek csak a csatárral kell egyezségre jutniuk, és ha hihetünk a Sky Sports információinak, akkor a Liverpool jár a legközelebb ahhoz, hogy megállapodjon a szerb kiválósággal, aki után az AC Milan is élénken érdeklődik, sőt egyes belga lapok szerint a labdarúgó már aláírt a piros-feketékhez, noha ezt az érintett cáfolta.

- A hírekkel ellentétben nem mondtam igent a Milannak. Kivárok, még nem döntöttem el hol folytatom, de annyit elárulhatok, hogy nem csak a Milan érdeklődik irántam. A Liverpool és egy másik nagy csapat is figyel. Szóval nem maradok majd csapat nélkül.

A szerb támadó 2006 nyara óta tagja a belga együttesnek, korábban játszott a Vojvodinában, a Sahtarban, valamint a Lokomotiv Moszkvában is.

1
Mancini a Milanban
Az AC Milan lecsapott az Internazionale braziljára.
Mancini a Milanban
Mariga az Interé
A Parma 22 éves kenyai középpályása az Interhez szerződött.
Ghánai lobbi Balotelliért
Ghána azt szeretné, hogy Balotelli náluk szerepeljen a vb-n.
Mourinho: Döntőbe akarunk jutni
Az Internazionale mestere, José Mourinho úgy nyilatkozott, hogy együttese képes rá, hogy a Fiorentinát kiejtve bejusson az Olasz Kupa fináléjába. A párharc első mérkőzést a SportKlub szerdán élőben közvetíti.