2010.09.02.
Mourinho a Milant dicséri
sportklub.tv »
0
Mourinho ezúttal dicsérő szavakat mondott
A Real Madrid edzője, José Mourinho úgy nyilatkozott, hogy a Milan remekül erősítette meg a keretét, ezzel pedig elkezdte behozni a lemaradását az Interrel szemben. A portugál tréner ettől függetlenül kijelentette, hogy korábbi csapatának szurkol.

José Mourinho nyilatkozatai a labdarúgást szerető emberek számára egyáltalán nem ismeretlenek. A portugál edző nem szokott válogatni a kifejezésekben, ha valakinek oda akar szólni, ehhez képest most egy meglepően pozitív hangvételű nyilatkozattal állt elő a Real Madrid vezetőedzője.

Mourinho ugyanis az AC Milan átigazolási politikáját dicsérte, valamint kijelentette, hogy a piros-feketék Zlatan Ibrahimovic és Robinho megszerzésével közelebb kerültek az Interhez, mint az elmúlt évben. Természetesen a tréner korábbi csapatáért szorít, és reméli, hogy az Inter minden trófeát meg tud majd nyerni Olaszországban.

- Egyértelmű, hogy ez egy teljesen más Milan lesz Robinhóval és Ibrával, de a bajnoki cím sorsáról nem szeretnék beszélni – mondta Mourinho a La Gazetta dello Sportnak. – Ennek ellenére továbbra is Forza Inter, remélem, hogy a Bajnokok Ligája kivételével mindent meg tudnak majd nyerni. Massimo Morattival is beszélek minden héten, kapcsolatban maradtunk egymással. Profi vagyok, amikor lezárok egy fejezetet az életemben, akkor mindent magam mögött hagyok. Így nem kívánhatok mást az Internek, mint hogy nyerje meg a Scudettót, az Olasz Kupát és a klubvilágbajnokságot is.

1
Hivatalos: Ibrahimovic a Milané
Zlatan Ibrahimovic a piros-feketéknél folytatja pályafutását.
Hivatalos: Ibrahimovic a Milané
Felnégyelte ellenfelét a Milan
Zlatan Ibrahimovic nélkül rendezett gólfesztivált az AC Milan.
Bolognában botlott az Inter
Az Internazionale csak 0–0-t játszott a Bologna ellen.
Robinho is a Milanban
Milánóban összeáll a Pato-Robinho-Ronaldinho támadótrió.