|
2010.03.11.
Chris ’Jesus’ Ferguson
A Sportklub jóvoltából egyenként ismerkedhetnek meg a Full Tilt gárdájának legnagyszerűbb játékosaival. Sorozatunk harmadik részében Chris Fergusonnal ismerkedhetnek meg, aki kizárólag a Full Tilt Poker oldalán játszik, azonban ha kártyaasztalhoz ül, akkor is életveszélyes. Kinézete és mozdulatlan stílusa miatt kapta Jesus (Jézus) becenevet.
Chris “Jesus” Ferguson a Kalifornia állambeli Los Angelesben született és nőtt fel. Szülei matematikusok, ezért számára egyenes út vezetett az egyetemre. Összesen 18 évet töltött el a UCLA-n: öt év alatt lediplomázott és 13 évig járt posztgraduális képzésre. 1999-ben PhD fokozatot szerzett informatikából és felhagyott a kényelmes egyetemi élettel. Ferguson egy Internet Relay Chat (IRC) csatornán – az online póker egyik korai változatán – kezdett el pókerezni diákévei alatt, és gyorsan a jegyzett versenyző lett. A játékelmélettel kapcsolatos tudását 1994-ben az élő pókerben is alkalmazta Los Angelesben, egy évvel később pedig először vett részt egy World Series of Poker versenyen. Az egyetem befejezése után Chris úgy döntött, hogy nem a karrierjére, csak a játékra koncentrál. Öt éven belül Fergusonhétszer került a WSOP döntő asztalához és 12 versenyen végzett fizetős helyen. Első karkötőjét a 2500 dolláros Seven-Card Stud versenyen nyerte, mielőtt még ugyanabban az évben megnyerte volna a 2000-es WSOP főversenyének karkötőjét és az azzal járó másfél milliót. A sokoldalúságáról ismert Ferguson 2001-ben nyerte el következő WSOP karkötőjét az 1500 dolláros Omaha Hi/Lo Split versenyen, amely után két további WSOP karkötő követett 2003-ban. Az egyiket a 2000 dolláros Omaha Hi/Lo Split versenyen, míg a második a szintén 2000 dolláros Limit Hold 'em & Seven-Card Stud kategóriában nyert meg. Ferguson 2008-ban megnyerte az NBC Heads-Up bajnokságot, átküzdve magát egy kemény, 64 fős mezőnyön. Ezt követően kétszer ért el lenyűgöző eredményt: a 2008-as WSOP-n 3. helyen végzett az 1500 dolláros No-Limit Hold ‘em versenyen és 2. helyen az 5000 dolláros World Championship 7-Card Stud Hi/Lo versenyszámban. Chris jól kezdte a 2009-es évet is: 2. helyen végzett az Aussie Millions-on a Melbourne-ben megrendezett AUD 10K HORSE versenyen. Fergusont a világ egyik legképzettebb pókerjátékosaként tartják számon. Huszonöt alkalommal jutott el a WSOP döntő asztalához, öt WSOP karkötőt nyert, 42-szer végzett fizetős helyen egy sor WSOP versenyt és három WSOP Circuit bajnokságot nyert. Csupán a WSOP-n szerzett nyereménye több mint 6,7 millió dollár. Emellett Ferguson aktív szerepet is játszott az online póker kialakulásában: játékosokkal és programozókkal együtt dolgozta ki a Full Tilt Pokert. Elhatározta, hogy segít a játékosoknak abban, hogy javítsák a játékukat: olyan kiadványok társszerzője, mint a “The Full Tilt Poker Strategy Guide: Tournament Edition” és a “Little Blue Book: More Lessons and Hand Analysis in No Limit Texas Hold 'em”. 2006-ban Ferguson felvállalta az egyik legnehezebb, és ugyanakkor legszerényebb kihívását – 0 dollárral elindulva tízezret kívánt keresni. A saját maga számára megállapított szigorú bankroll menedzsment szabályokat alkalmazva Chris csupán egy Full Tilt Poker számlával kezdte. Fergusonnak 18 hónapi kemény munkájába telt a tízezer dollár elérése, és az összeget a Save The Children Alapítványnak adta. Amikor éppen nem pókerezik, Ferguson nyugati parti swinget táncol a helyi klubban vagy hihetetlen kártyatrükkjeit mutatja be. Chris Fergusonnal a Full Tilt Poker oldalán lehet pókerezni.
1
|
Allen ’Clever Piggy’ Cunningham
A Sportklub jóvoltából egyenként ismerkedhetnek meg a Full Tilt gárdájának l...
Negreanu oktatott
Késő este, amikor már sokan nyugovóra térnek, a Poker After Dark mezőnye új erőre kap. Hat játékos telepszik a kártyaasztal köré, felmérik a zsetonkészleteket, majd megnézi a kézbe kapott kártyákat. Ezután egyik leosztást játsszák meg a másik után, hol nyernek, hol veszítenek, de sohasem unják meg játékot. Lássuk hát, mi minden történt a Poker After Dark harmadik szezonjának Álom Asztalánál.
Hellmuth mindent vitt
Késő este, amikor már sokan nyugovóra térnek, a Poker After Dark mezőnye új erőre kap. Hat játékos telepszik a kártyaasztal köré, felmérik a zsetonkészleteket, majd megnézi a kézbe kapott kártyákat. Ezután egyik leosztást játsszák meg a másik után, hol nyernek, hol veszítenek, de sohasem unják meg játékot. Lássuk hát, mi minden történt a Poker After Dark harmadik szezonjának Álom Asztalánál.
Poker After Dark
Tanuljon Ön is a legjobb pókeresektől a SportKlub képernyőjén.
Kifizetheti a károsultakat...
A pókeresek dönthetnek, hogy miként jutnak pénzükhöz.
Profit vert az amatőr
Az Bob Chow a tárgynyeremény mellett majdnem 400 000 dollárt vihetett haza.
Tom Dwan is költözne
Tom Dwan az online pókermiatt hagyhatja el az USA-t.
Negreanu Budapestre látogatott
Daniel Negreanu díszvendégként volt jelen egy hazai pókerversenyen.
Dublinban kaszált a magyar...
Csire Róbert több mint 30 ezer eurót nyert a dublini pókertornán.
Cody lett az év zsugása
Jake Cody lett az „Év Játékosa” a Poker in the Park-fesztiválon.
A Full Tilt közleményt ado...
Az FTP közleménye szerint mindenkit kifizetnének.
Piqué pókerben sem kutyaütő
Az FC Barcelona játékosa, Gerard Piqué a zöld asztalnál is otthon érzi magát.
Bódis csaknem 50 ezret nyert
Bódis Richárd 253 játékos utasított maga mögé a horvátországi pókertornán.
Negrenau Budapesten pókerezik
Magyar kártyások ellen játszik a PokerStars profija |





