2011.10.26.
Kifizetheti a károsultakat a Full Tilt
sportklub.tv »
0
Bár még nem rendeződött a Full Tilt ügye, úgy tűnik, hogy a pókerterem közel van az újbóli nyitáshoz. A hírek szerint már felvették a kapcsolatot a pénzüket vesztett játékosokkal, akik választhatnak, hogy miként kapják meg a bennragadt összeget.

Francia újságok arról számoltak be, hogy már elkezdték keresni azokat a pókereseket, akiknek jelentős mennyiségű pénzük ragadt be a licenc ügy miatt, és velük beszélgettek el a jövőről. Az első kérdések arra irányultak, hogy a pókerterem ismételt megnyitásakor visszatérnének-e a Full Tilt-hez, majd szóba kerültek a pénzügyek is.

A pénzüket vesztő játékosok három lehetséges módon juthatnának az őket megillető summához. Az első szerint FTP részvényeket kapnának ellenértékként a károsultak. Ez leginkább a cégnek lenne jó, mert így kevesebb pénzre lenne szükségük a nyitáshoz.

A második variáció arról szól, hogy a játékos egyben kapná meg az őt illető pénzt, de levonnának belőle egy bizonyos százaléknyi büntetést.

A harmadik és legszimpatikusabb variáció szerint a Full Tilt egy év alatt részletekben fizetné ki a teljes összeget, cserébe ebből már nem vonnának le semmit. Valószínűleg a legtöbben azt a lehetőséget választják.

A hírek szerint a felkeresett pókeresek csak európaiak, ami azt feltételezi, hogy a befektetők Amerikával már nem számolnak.

1
A Full Tilt közleményt adott ki
Az FTP közleménye szerint mindenkit kifizetnének.
A Full Tilt közleményt adott ki
Dublinban kaszált a magyar zsugás
Csire Róbert több mint 30 ezer eurót nyert a dublini pókertornán.
Negreanu Budapestre látogatott
Daniel Negreanu díszvendégként volt jelen egy hazai pókerversenyen.
Tom Dwan is költözne
Tom Dwan az online pókermiatt hagyhatja el az USA-t.