|
2010.01.24.
A Stars a MOL Liga bajnoka
A Vasas Bp. Stars 3-1-re legyőzte az Újpesti TE csapatát a jégkorong MOL Liga döntőjében, így Kangyal Balázsék végeztek az élen a magyar-romániai közös sorozatban.
A MOL Liga vasárnapi döntőjébe két olyan együttes jutott, amely az alapszakaszt hátrább zárta, mint elődöntőbéli ellenfele. A szombati első elődöntőben az Újpest egy góllal nyert az SC Csíkszereda ellen. A másik ágon hatalmas meglepetésre kikapott az alapszakasz-győztes Dab.Docler. A Vasas Bp. Stars 3-2 arányban bizonyult jobbnak a dunaújvárosiaknál a Magyar Kupa-nyertes otthonában. A finálét az UTE kezdte jobban, másfél perc elteltével Dubek szerezte meg a vezetést a liláknak. Villámgyorsan egyenlített a Vasas, az újpesti nevelésű Gröschl emberelőnyből egalizált. A második 10 perc elején a Bp. Stars lemásolta a mérkőzés újpesti rajtját, ezúttal Sándor Szilárd talált be gyorsan. A harmadik góljuk is megszületett, Virág Csaba a Beczéről kipatanó korongot vágta be. Több gól már nem esett a találkozón, így a szenzációsan védekező, az alapszakasz negyedik helyén végző Vasas Bp. Stars az elődöntő után ezúttal is meglepetést okozott, és a klub felnőttcsapatának második évében megnyerte a MOL Ligát! A káposztásmegyeriek sikerének értékét növeli, hogy a Vasas idegenlégiósok nélkül diadalmaskodott! A házigazda Dab. Docler csapata szerezte meg a 3. helyet a dunaújvárosi négyes döntőn, miután hosszabbításban 4–3-ra legyőzte az SC Csíkszeredát. Jégkorong, MOL Liga, Final Four döntő Újpest-Vasas Bp. Stars 1-3 (1–1, 0–2, 0–0) Dunaújváros. vezette: Haszonits, Gebei, Németh M., Nagy A. Gólok: Dubek (1–0, Sikorcín, Kiricsenko, 1:31), Gröschl (1–1, Svasznek, Gergely, 2:35 - ee.), Sándor Sz. (1–2, Gröschl, 20:43), Virág (1–3, Gergely, Fodor Sz., 27.) helyosztó a 3. helyért Dunaújvárosi Acélbikák.Docler–SC Csíkszereda 4–3 (1–2, 0–1, 2–0, 1–0) - hosszabbítás után
1
|
”Négyben lesz a Volán!”
Léderer Ákos szerint a Volán megmutatta, bárkit le tud győzni.
”Turco se volt nagy falat”
Énekes Lajossal elemeztük a Volán-Salzburg meccset is.
EBEL-összefoglaló
Hétfő este megmutatjuk a Volán-Salzburg meccs góljait is.
Salzburg, jég veled!
A Volán szétlövésben legyőzte az EBEL címvédőjét!
A Salzburg-verés nyolc percben
A székely-tesók újabb nyilatkozatát is megmutatjuk.
Munro vs. Turco
NHL-es kapusok találkozhatnak a vasárnapi Volán-Salzburg meccsen!
Világhírű kapus az EBEL-ben!
Marty Turcót vasárnap talán Székesfehérváron is láthatjuk.
Újabb Ryan igazolt Fehérvárra!
A Volán amerikai csatárához látogató érkezett.
Mi a titok?
Sofron István örül annak, hogy felfigyeltek rá az ellenfelek.
EBEL-összefoglaló
Szombat este megmutatjuk a Klagenfurt-Volán meccs góljait is.
Továbbra is tévúton jár a ...
Sorozatban a harmadik mérkőzésén kapott ki a Sapa Fehérvár AV19. |





