|
2010.03.10.
NHL: megint kikapott a Red Wings
A Detroit Red Wings hazai pályán szenvedett vereséget, így a csapat jelenleg nem áll rájátszást érő helyen az NHL nyugati főcsoportjában. A Canucks parádés összecsapáson fordított az Avalanche ellen.
Hazai pályán 4-2-es vereséget szenvedett a Detroit Red Wings a Calgary Flames csapatától az Észak-amerikai profi jégkorong-liga (NHL) 137. játéknapján. Az NHL 2008-as bajnokának nem igazán megy idén: a keddi vereséggel pedig az együttes lecsúszott a nyugati főcsoport nyolcadik, még rájátszást érő helyéről, ahova éppen a Flames tudott felkapaszkodni. A Red Wings ráadásul sorozatban tizenkilencedik rájátszására készülne, de a rekordnak számító teljesítmény úgy néz ki megszakad, hacsak az együttes nem talál vissza régi önmagához. A hazai szurkolók a meccs közben többször is füttykoncerttel adtak hangot nemtetszésüknek, talpra kell tehát állnia a szebb napokat is látott Red Wings-nek. A játéknap legizgalmasabb összecsapását a Vancouver Canucks coloradói vendégjátéka hozta. A mérkőzést remekül kezdte a hazai csapat, tizennégy perc alatt már 3-0-ra vezetett az Avalanche. A szurkolók már éppen megnyugodtak volna, a találkozó azonban kevéssé várt fordulatot tartogatott: a Canucks sikeresen felzárkózott, az utolsó harmadban pedig az idegenbeli győzelmet is megszerezte a gárda. A találkozó 4-6-os végeredménnyel zárult. Eredmények: NHL alapszakasz, 137. játéknap Toronto Maple Leafs-Boston Bruins 4-3 - hosszabbítás után Philadelphia Flyers-New York Islanders 3-2 Atlanta Thrashers-Nashville Predators 1-2 Detroit Red Wings-Calgary Flames 2-4 Montreal Canadiens-Tampa Bay Lightning 5-3 Minnesota Wild-Florida Panthers 2-3 - szétlövés után Colorado Avalanche-Vancouver Canucks 4-6 Edmonton Oilers-Ottawa Senators 1-4 Anaheim Ducks-Columbus Blue Jackets 2-5
1
|
Ludqvist parádézott, mégis kikapott a Rangers
New York Rangers kapusa, Henrik Lundqvist hiába hárított 50 lövést.
NHL: Könnyedén nyert a Detroit
A Detroit Red Wings hazai pályán 5-2-re győzte le a Nashville Predatorst.
Egy harmadnyi hoki elég volt a Detroitnak
A Detroit Red Wings idegenben győzte le a Chicago Blackhawks együttesét.
A Dallas megállította a Washingtont
Megszakadt a Washington Capitals 13 győzelmet számláló szériája, a hazaiak szétlövés után kaptak ki a Dallas Stars csapatától. A játéknap másik mérkőzésén a Los Angeles simán nyert a Columbus ellen.
”Négyben lesz a Volán!”
Léderer Ákos szerint a Volán megmutatta, bárkit le tud győzni.
”Turco se volt nagy falat”
Énekes Lajossal elemeztük a Volán-Salzburg meccset is.
EBEL-összefoglaló
Hétfő este megmutatjuk a Volán-Salzburg meccs góljait is.
Salzburg, jég veled!
A Volán szétlövésben legyőzte az EBEL címvédőjét!
A Salzburg-verés nyolc percben
A székely-tesók újabb nyilatkozatát is megmutatjuk.
Munro vs. Turco
NHL-es kapusok találkozhatnak a vasárnapi Volán-Salzburg meccsen!
Világhírű kapus az EBEL-ben!
Marty Turcót vasárnap talán Székesfehérváron is láthatjuk.
Újabb Ryan igazolt Fehérvárra!
A Volán amerikai csatárához látogató érkezett.
Mi a titok?
Sofron István örül annak, hogy felfigyeltek rá az ellenfelek.
EBEL-összefoglaló
Szombat este megmutatjuk a Klagenfurt-Volán meccs góljait is.
Továbbra is tévúton jár a ...
Sorozatban a harmadik mérkőzésén kapott ki a Sapa Fehérvár AV19. |





