2012.01.27.
Világsztárt igazolt a címvédő
sportklub.tv »
0
A Volán február 5-én fogadja a Turcóval megerősített Salzburgot
Egykori kanadai válogatottal erősítette meg a keretét az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Red Bull Salzburg.

Szenzációs hírt közölt pénteken az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) hivatalos honlapja. A liga címvédője, a Red Bull Salzburg - amely kedden saját otthonában szenvedett 7-1-es vereséget a Sapa Fehérvár AV19 együttesétől - bejelentette, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött Marty Turcóval.

A Dallas Starts és a Chicago Blackhawks korábbi kapuvédője összesen 585 találkozón lépett pályára az észak-amerikai jégkorongligában (NHL). A 36 éves, háromszoros All Star-válogatottnak egyébként nem ez az első európai kalandja, mivel decemberben egy nemzetközi tornán már erősítette a salzburgiakat, pár évvel ezelőtt pedig néhány mérkőzés erejéig a svéd Djurgarden mezét is magára öltötte.

1
A Jesenice haladékot kapott
Meghosszabbították a szlovén klubnak adott ultimátumot.
A Jesenice haladékot kapott
Gólerős csatárt „igazolhat” a válogatott
Mihály Árpád februárban leteszi az állampolgársági esküt.
EBEL-összefoglaló
Szerda este megmutatjuk a Volán hét, Salzburgnak lőtt gólját.
„Ilyen játékkal senkitől sincs félnivalónk”
Pénteken, a Klagenfurt ellen folytathatja parádés szereplését a Sapa Fehérvár AV19.