|
2012.01.27.
Nagy ára volt a mesterhármasnak
Harmadik mérkőzését is megnyerte az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) középszakaszában a Sapa Fehérvár AV19. A sikerért azonban nagy árat fizetett a magyar bajnokcsapat, amely az első harmadban egy ütközést követően elveszítette a védelem egyik alappillérét, az enyhe agyrázkódást szenvedett Juraj Durcót.
A Ljubljana és a Salzburg fantasztikus legyőzése után ismét hazai közönség előtt lépett jégre a Sapa Fehérvár AV19: a csatornánk által élőben közvetített találkozón az a Klagenfurt volt Ladányiék ellenfele, amely ellen utoljára 2007. november 18-án nem szerzett pontot a magyar bajnokcsapat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A sorozat szerencsére ezúttal sem szakadt meg, de ne szaladjunk ennyire előre… A vendégcsapat kezdte jobban a mérkőzést, viszont az első gólt Klassen révén a Volán szerezte. A kanadai légiós egy kipattanót követően volt eredményes. Sajnos nem sokáig ünnepelhettek a hazai szimpatizánsok, a 9. percben Siklenka mattolta Munrót egy három a kettő elleni szituáció végén. A liga hivatalos honlapjának statisztikája szerint az első harmadban többet lőtt kapura a KAC, a nagyobb helyzetek viszont a hazaiak előtt adódtak. Nem túlzás, a Volán tengernyi ziccert dolgozott ki a húsz perc során, és rendre ki is hagyta őket. Különösen Ryan és Mihály sziporkázott, utóbbi a harmad hajrájában egy csodálatos kapáslövéssel kihasználta a mérkőzés első és egyetlen (!) emberelőnyét. A játékrész krónikájához tartozik még, hogy egy ütközést követően megsérült Durco, akit később enyhe agyrázkódás gyanújával szállítottak kórházba. A szlovák hátvéd pótlását a fiatal Hetényire bízta Primeau mester. A második harmadban nem született gól, ami a fehérváriakra nézve volt hízelgő. A hazaiak jól kezdték a játékrészt, az idő előrehaladtával azonban fordult a kocka és fölénybe kerültek a karintiaiak, akik – mint az a fentiekből már kiderült - hiába tüzeltek, nem tudtak túljárni a zseniálisan védő Munró eszén. A Volán egy-egy ellentámadásból próbálta meg növelni az előnyét, Klassen éppenséggel ziccerben lépett ki, de nem tudott élni a lehetőséggel. A harmadik harmad során még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a KAC, több veszélyes lövést is megeresztettek az osztrákok, Munro szerencsére élete formáját nyújtotta. A fehérváriak légiósa a szó legszorosabb értelmében kivédte a vendégcsapat szemét, amely a hajrában még a kapusát is lehozta. A önfeláldozó védekezést bemutató fehérvári együttes tehát egy kiállításszegény mérkőzésen 2-1-re győzött és sorozatban a harmadik sikerét aratta. Szép volt fiúk, csak így tovább! Kevin Primeau: - Örülök, hogy ilyen sportszerű és okosan játszó csapatom van. Nem is emlékszem arra, mikor fordult elő utoljára, hogy aktuális csapatom kiállítás nélkül hozott le mérkőzést. Nagyon tudatosan játszottak a srácok, minden utasításomat maradéktalanul betartották. Boldog vagyok, hogy a kapusaink is kiváló formát mutatnak. Salzburgban Bálizsnak, ma, a Klagenfurt ellen, pedig Munronak köszönhettünk nagyon sokat. Nem dőlhetünk azonban hátra, megyünk tovább az úton!
A vasárnapi Sapa Fehérvár AV19-Medvescak Zagreb mérkőzést 17 órától élőben közvetíti a SportKlub Televízió! EBEL KÖZÉPSZAKASZ, 3. FORDULÓ Sapa Fehérvár AV19–Klagenfurt 2–1 (2–1, 0–0, 0–0) Székesfehérvár, 3500 néző. V: Dremelj, Trilar, Hribar, Rakovic (mind szlovén) Fehérvár: MUNRO – DACOSTA, PRATT, Palkovics, Ryan, Klassen – SILLE, ORBÁN, MIHÁLY, Sikorcin, Kovács Cs. – HORVÁTH A., Durco, Sofron, Vas M., Ladányi – HETÉNYI P., Benk, Láda B., Tóth A. Edző: Kevin Primeau Klagenfurt: SWETTE – SIKLENKA, Furey, Schüller, HERBURGER, M. Geier – Reichel, Isopp, Scofield, Koch, Lammers – Schumnig, Holzer, Kalt, Tenute, Brandner – Pirmann, Hundertpfund, Schellander. Edző: Manny Viveiros Gól: 7:00: Klassen (Palkovics, DaCosta, 1–0). 8:41: Siklenka (Koch, Scofield, 1–1). 18:57: Mihály (Vas M., Ladányi – emberelőny, 2–1) Kiállítások: -, ill. 2+10 perc fegyelmi (Scofield) További eredmények: Linz–Salzburg 4–3 (0–2, 2–1, 2–0) Olimpija Ljubljana–Medvescak Zagreb 6–3 (2–2, 2–0, 2–1). A felsőház állása 1. Linz 3 3 – – – 10–3 10 (4) 2. Fehérvár 3 3 – – – 13–4 6 (0) 3. Zagreb 3 1 – – 2 8–12 5 (3) 4. Klagenfurt 3 1 – – 2 11–11 3 (1) 5. Ljubljana 3 1 – – 2 8–11 2 (0) 6. Salzburg 3 – – – 3 8–17 2 (2) Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok Alsóház (7–11. hely): Villach–Vienna 1–0 (0–0, 1–0, 0–0) Znojmo–Jesenice 4–1 (0–0, 1–1, 3–0) Szabadnapos: Graz Az alsóház állása 1. Graz 2 1 1 – – 7–2 5 (1) 2. Vienna 3 1 – 1 1 6–5 5 (2) 3. Villach 3 1 – – 2 3–7 5 (3) 4. Znojmo 2 2 – – – 7–3 4 (0) 5. Jesenice 2 – – – 2 2–8 0 (0) Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok.
1
|
A Jesenice haladékot kapott
Meghosszabbították a szlovén klubnak adott ultimátumot.
„Ilyen játékkal senkitől sincs félnivalónk”
Pénteken, a Klagenfurt ellen folytathatja parádés szereplését a Sapa Fehérvár AV19.
”Csattanós választ adhatunk”
”Énekes Lajostól röviden??” Mi megint megpróbáltuk!
Szlovén bírók a Volán meccsén
Az EBEL szlovén bírókat küldött a Fehérvár-Ljubljana találkozóra.
Pálcikára váltottak a Volá...
Ázsiai ízek a Fehérvári Ördögök csapatösszetartásán.
Miben más a rájátszás?
A kérdésre a választ a fehérvári jégkorongozóktól kaptuk meg.
Csütörtökön jön a harmadik
Élőben közvetítjük a Volán-Ljubljana párharc újabb meccsét.
Nem léptek egyről a kettőre
Hosszabbításba torkollott mérkőzésen kaptak ki Sofron Istvánék.
”A saját dolgunkkal törődünk”
”Énekes Lajostól röviden??” Mi megpróbáltuk!
Palkovics ütközött!
A Volán 24-ese olyat tett a jégen, amit eddig nem nagyon.
Játszhat az Olimpija kapusa
Felfüggesztett eltiltást kapott Jean-Philippe Lamoureux.
Sofronék a forduló válogat...
Négy fehérvári is bekerült az EBEL legjobb hatosába.
”Ez is csak egy a sok közül”
Íme négy nyilatkozat a Volán-Ljubljana meccsről. |





