2008.08.19.
Phelps tart Cseh Lacitól
FÜHÜ »
0
Cseh megvernél Phelpset
Az amerikaiak úszóklasszisa, Michael Phelps azért nem indul többet 400 méteres vegyesúszásban, mert nem akarja kockáztatni a vereséget Cseh Lászlótól.

Ezt Mark Schubert, az amerikai úszóválogatott szövetségi kapitánya mondta. A szakember azt is elárulta: korábban sokáig azért küzdött, hogy Cseh László a Dél-Kaliforniai Egyetemre (USC) kerüljön, és így az ő keze alatt készülhessen. A háromszoros olimpiai ezüstérmes azonban azt mondta Schubertnek: annyira megbízik edzőjében, Turi Györgyben, hogy semmi pénzért nem hagyná el.

1
Kemény nem elégedett
Sem a játékkal, sem az eredménnyel nem elégedett Kemény Dénes.
Kemény nem elégedett
Négy magyar hajó döntős egy középdöntős
A magyar kajak-kenusok az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepeltek az előfutamok során.
Horvátország vagy Montenegró következhet
Kialakult a férfi vízilabda mindkét csoportjának a végső sorrendje, noha még egy-egy mérkőzés hátra van.
Horváth indulhat Pekingben
A keddi vizsgálatok után az orvosok úgy határoztak, megengedik Horváth Viktor öttusázónak, hogy részt vegyen a pekingi olimpián.