|
2010.02.08.
Maccabi - Efes Pilsen
Férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzés élőben a SportKlubon.
A harmadik fordulójához érkezett a 2009–10-es férfi kosárlabda Euroliga-sorozat középdöntője. A legkiegyenlítettebbnek tűnő csoport az F jelű négyesben jött össze, amelyben a Real Madrid, a Siena, az Efes Pilsen és a Maccabi játszik a két továbbjutó helyért. Csütörtökön ebből a csoportból láthatnak nálunk egy rangadót, méghozzá a Maccabi - Efes Pilsen összecsapást. Az eddig eltelt két körben körbeverések voltak, így mind a négy csapat egy-egy gőzelemmel és vereséggel áll. A Maccabi Electra kikapott a Montepaschitól, viszont legyőzte a rendkívül erős Real Madridot. A spanyolok nagy lehetőséget szalasztottak el: 81–76-os izraeli vereségükkel nem tudták bebiztosítani továbbjutásukat a negyeddöntőben. Az Efes Pilsen előbb kikapott a Királyiaktól, majd tíz ponttal jobbnak bizonyult a Sienánál. Nehéz az esélylatolgatás. Az eredményekből látszik, hogy teljesen kiegyensúlyozott csoportról van szó, hiszen mind a négy csapat úgy vágott neki a sorozatnak, hogy bármelyikük eljuthat a Párizsban rendezendő Final Four-ra. Az izraelieknél és a törököknél is több, névjegyét a négyes döntőben már letevő játékos található, a csoportban összesen hat Euroliga-győztes kosaras és két aranyérmes edző - a Real Madrid mestere, Ettore Messina és a Maccabit irányító Pini Gershon - szerepel. Mindkét csapat híres kemény védekezéséről, a Maccabi labdaszerzésben is jeleskedik. Lássuk két játékos bemutatását a két csapatból! A Maccabi új bedobója, Alan Anderson Mickey Berkowitz, Doron Jamchy, Anthony Parker és Yotam Halperin méltó utódja. Anderson rendkívül látványos kosárlabdát játszik, mutatványait rendszeres vastaps kíséri. Anderson a Maccabi második legeredményesebb játékosa a szezonban, és a legjobb tíz között van a mezőnyben a legjobb büntetőzők rangsorában. Az Efes óriása, Kaya Peker is megérdemel néhány mondatot. Peker élete egyik legjobb szezonját futja, nagyon jó statisztikai adatokkal rendelkezik. Az 1000. Euroliga-pontjához közeledik, a lepattanók szerzése és a blokkok kiosztása is az erősségei közé tartoznak. A Pilsennek szüksége lesz az ő jó teljesítményére a Maccabi otthonában is. Bár a kosárarányt tekintve minimális különbséggel jelenleg az isztambuliak állnak jobban (158:155, illetve 153:152) a csoportban, ez az a kvartett, ahol tényleg bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet. Maccabi Electra Tel Aviv-Efes Pilsen Isztambul férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzés február 11-én csütörtökön 20 órától élőben a SportKlubon.
1
|
A Real legyőzte a Panát
A Real Madrid a Panathinaikoszt, a CSZKA a Maccabit verte meg.
Euroliga-sorsolás hétfőn
A csoportkör végeztével megvan a férfi kosárlabda Euroliga legjobb tizenhat csapatának mezőnye. A következő kör sorsolása január 18-án lesz Barcelonában.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül.
NFL: AFC-siker a Pro Bowlon
Az Amerikai főcsoport (AFC) válogatottja nyerte meg a tengerentúli profi ame...
Djokovics megvédte címét
A világelső szerb pazar meccsen gyűrte le Rafael Nadalt.
Lenullázták az orosz szexb...
A nőknél Victoria Azarenka nyerte meg az év első Grand Slam-tornáját.
Tesztpilóta lesz a belga v...
A Virgin tavalyi versenyzője lett a Lotus tesztpilótája. |





