|
2010.03.04.
Véget ért a debreceni szappanopera
A debreceni férfi kosárlabdacsapat hivatalos közleményben jelezte, hogy minden erőfeszítés ellenére nem tudja folytatni az első osztályú bajnokságot. A tartozásaikat rendezni fogják.
Pont került a lassan két hete futó, már-már komikus történet végére: A Debreceni EKE hivatalos honlapján jelentette be, hogy mégsem folytatják az első osztályban való szereplést. A 19 forduló alatt mindössze egy győzelmet gyűjtő együttes a következő közleményben zárta le a szappanoperába illő történetet: -A Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület vasárnapi (2010. február 28.) rendkívüli közgyűlésén a megjelentek azt a döntést hozták, hogy minden lehetséges lépést kövessen el az elnökség, hogy az NB I A csoportban szereplő csapatának biztosítani tudja a bajnokságbeli további szereplést. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Férfi Tagozatával való többszöri egyeztetés után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos okok miatt ez mégsem lehetséges. A Férfi Tagozat tehát nem engedte meg számunkra a folytatást. Ezzel a nyilatkozattal a DEKE vezetősége véget kíván vetni a további találgatásoknak is. Amit lehetett, megpróbáltunk annak érdekében, hogy folytathassuk a legfelső osztályban a szereplést, de sajnos erőfeszítéseinket nem követte siker. Még egyszer szeretnénk megköszönni tevékenységüket azoknak, akik mellettünk álltak és segítették a munkánkat! Bízunk abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül sikerül stabilizálni anyagi helyzetünket és rendezni a fennálló tartozásainkat! Jelen helyzetben nem lehet más célunk, mint egy erős NB I B csoportos együttes versenyeztetése, hosszú távon pedig szeretnénk egy debreceni fiatalokra épülő, a magyar kosárlabdasportban meghatározó csapatot kialakítani. A versenykiírás értelmében nem törlik a DEKE eddigi eredményeit, mert a bajnoki mérkőzések több mint felén pályára lépett. A soron következő mérkőzések két pontját 20-0-s kosáraránnyal az éppen aktuális ellenfél kapja meg.
1
|
Visszavágott a Körmend
A MJUS-Fortress Körmend 86-71-re legyőzte az Atomerőmű SE együttesét.
Tovább nyomul az Olaj
A Szolnoki Olaj hazai pályán nagyon simán győzte le a Kecskeméti KSE együttesét.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül.
NFL: AFC-siker a Pro Bowlon
Az Amerikai főcsoport (AFC) válogatottja nyerte meg a tengerentúli profi ame...
Djokovics megvédte címét
A világelső szerb pazar meccsen gyűrte le Rafael Nadalt.
Lenullázták az orosz szexb...
A nőknél Victoria Azarenka nyerte meg az év első Grand Slam-tornáját.
Tesztpilóta lesz a belga v...
A Virgin tavalyi versenyzője lett a Lotus tesztpilótája. |





