2010.03.09.
Hull KR-Wakefield
Hodozsán Dánel »
0
Újra egymásnak feszülnek az angol ligarögbi legjobb csapatai. A bajnokság hatodik fordulójában két olyan együttes mérkőzik meg egymással, akik az elmúlt két évben közvetlen egymás után végeztek a tabellán. A Hull KR és a Wakefield szorosnak ígérkező mérkőzését a SportKlub élőben közvetíti.

Az angol ligarögbi hatodik fordulójában találkozik a Hull Kingston Rovers a Wakefield Wildcats együttesével. A mérkőzés érdekességét az adja, hogy 2008-ban és 2009-ben is közvetlenül egymás mögött végeztek az alapszakaszban, és ez még a laikusok számára is rendkívül izgalmas és szoros összecsapást ígér.

A Hull KR nem egy nagy múlttal rendelkező csapat, hiszen a Challenge-kupát eddig egyetlen egyszer hódították el még 1980-ban. Ennek ellenére az elmúlt időszakban egyre előrébb végeznek a bajnokságban, hiszen 2007-ben tizenegyedik, 2008-ban hetedik, tavaly pedig már a negyedik helyen értek célba és jutottak a rájátszásba. Idén magabiztos győzelemmel kezdték a bajnokságot, azonban a következő két mérkőzésen a bajnokságot vezető Wigantől 32-6-ra, míg a Huddersfieldtől 30-0-ra kaptak ki. Az utolsó két találkozón ismét magukra találtak, idegenben legyőzték a Castlefordot, majd hazai pályán a tavalyi ezüstérmes St. Helenst.

A Wakefield az elmúlt században többször is jeleskedett, ötször hódította el a Challenge-kupát. Az idei szezonban zsinórban három győzelemmel kezdett, az elmúlt két fordulóban azonban kikapott. Előbb a St. Helens otthonában szaladt bele egy magabiztos első félidő után a vereségbe, majd hazai pályán szaladt bele egy 52-0-s vereségbe a Huddersfield ellen.

Mindkét csapat neve mellett három győzelem és két vereség szerepel eddig, nehéz eldönteni, hogy ki fog kikerülni győztesen. Vajon a Hull KR megszerzi sorozatban harmadik győzelmét, ami egyúttal a Wildcats harmadik vereségét jelentené? Esetleg a vendégek reprezentálják szezon elején mutatott formájukat és ők húzzák be a két pontot? Bárhogy is legyen, mindenképpen érdemes lesz leülni a képernyők elé.

A Hull KR-Wakefield Wildcats rögbimérkőzést március 12-én pénteken, 21:00-tól a SportKlub élőben közvetíti. Tartsanak velünk!

A két csapat utolsó öt egymás elleni találkozója:

2007. június 3.: Wakefield-Hull KR 30-15

2008. március 9.: Wakefield-Hull KR 22-20

2008. június 21.: Hull KR-Wakefield 18-26

2009. március 8.: Hull KR-Wakefield 31-18

2009. szeptember 12.: Wakefield-Hull KR 24-10

A Hull Kingston Rovers legjobb eredményei:

Challenge Cup győztes: 1-szer (1979-80)

A Wakefield Wildcats legjobb eredményei:

Challenge Cup győztes: 5-ször (1908-09); (1945-46); (1959-60); (1961-62); (1962-63)

A bajnokság állása:

1 Wigan 5 4 0 1 170 54 116 8

2 Warrington 5 4 0 1 166 60 106 8

3 Hull 5 4 0 1 132 62 70 8

4 Huddersfield 5 3 0 2 122 40 82 6

5 Leeds 5 3 0 2 146 72 74 6

6 St Helens 5 3 0 2 138 94 44 6

7 Bradford 5 3 0 2 88 104 -16 6

8 Hull KR 5 3 0 2 88 118 -30 6

9 Wakefield 5 3 0 2 90 122 -32 6

10 Crusaders RL 5 2 0 3 78 150 -72 4

11 Castleford 5 1 0 4 104 145 -41 2

12 Catalans Dragons 5 1 0 4 60 156 -96 2

13 Harlequins RL 5 1 0 4 34 170 -136 2

14 Salford 5 0 0 5 50 119 -69 0

1
Bemutatták Lundét
Katrine Lunde Haraldsen is ott volt a Győr sajtótájékoztatóján.
Bemutatták Lundét
NBA: Megint kikapott a címvédő
Zsinórban harmadik mérkőzését veszítette el a Los Angeles Lakers.
Könnyedén nyert a Vasas
A TEVA Vasa Plaket 14-7-re győzött a Domino-Honvéd otthonában.
Száz fölé jutott a Pécs
A MiZo Pécs 2010 108–59-re győzött a BSE otthonában.