2010.03.10.
Albacomp - Szolnok
Takács Márton »
0
Férfi kosárlabda NB 1-es mérkőzés élőben a SportKlubon.

Ez a hétvége a kosárlabda jegyében telik majd a SportKlub képernyőjén. Vasárnap az All Star-gálára kerül sor, de szombaton sem maradhat ki a szokásos délutáni bajnoki közvetítésünk. Ezúttal is rangadót láthatnak nálunk, a második helyezett Szolnoki Olaj KK ugyanis az ötödik Albacomp otthonába látogat majd.

Ősszel a kilencedik fordulóban találkozott egymással a két csapat, akkor Szolnokon a házigazda mindössze egy ponttal, 81-80-ra nyert. Az előző körben a székesfehérváriak Kecskeméten léptek pályára, és magabiztos győzelmet arattak (88-71). Vereségével a Kecskemét nehéz helyzetbe került, az Albacomp pedig megszilárdította pozícióját az élmezőnyben, ami az alapszakasz végének közeledtével egyre fontosabb. Sorozatban hatodik győzelmét aratták Hangáék. Érdekesség, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összesorsolták ezt a két csapatot.

A Szolnokra nehéz feladat várt, hiszen a bajnoki címvédő Atomerőmű SE vendégei voltak Pór Péter tanítványai. Az ASE kispadján az a Horváth Imre ült, aki a szezont még Szolnokon kezdte, ám a vereségek nyomán felerősödő népharag tavaly novemberben (éppen a Paks elleni kudarcot követően) lényegében lesöpörte a kispadról. Ezúttal még Taylor 33 pontja is kevés volt Pakson, megszakadt a Szolnok tíz meccs óta tartó győzelmi sorozata. Az Atom 85-82-re nyerni tudott. Nehéz tehát az Olaj KK sorsolása, hiszen ezúttal egy másik bajnokesélyes következik, ráadásul megint idegenben.

A Tisza-partiak dolgát nehezíti, hogy egyik legjobbjuk, Thomas Kelley a partvonalon túlra szorul. A kiváló amerikai játékos több mérkőzést kihagyott a bajnokság elején, és a legutóbbi fordulóban is kimaradt az Olaj KK keretéből. A kosaras sorsáról szerdán jelentetett meg közleményt csapatának hivatalos honlapja. A kommüniké lényege, hogy egészségügyi problémáinak kivizsgálására és az esetleges rehabilitáció idejére Kelley hazautazik az Egyesült Államokba, csütörtöktől már nem számíthat a kiváló kosaras szolgálataira a szolnoki szakmai stáb. Az Albacomp sem vetheti be egyik kulcsjátékosát szombaton. George Banks még a Falco elleni, februári mérkőzésen sérült meg. A légiós térde azóta sem jött rendbe, a napokban pedig egy artroszkópos beavatkozáson is átesett. Ha a gyógyulása a megfelelő ütemben zajlik akkor Banks két-három hét múlva már elkezdheti a munkát is.

Visszatérve a Szolnokra, lehet, hogy Báder Márton sem tud játszani a fehérváriak ellen. A Magyarországra nemrég visszatérő válogatott játékosnak kiújult deréksérülése, emiatt kénytelen volt kihagyni a Kecskemét és az Atomerőmű elleni rangadókat. A kosaras egyelőre nem tudja, mikor térhet vissza a pályára, de ahogy fogalmazott, minden vágya, hogy játszhasonk régi csapata, az Albacomp ellen.

Ez már csak azért is lenne szerencsés, mert másnap az All Star-gálán a magyar válogatott ellenfele a hazánkban játszó, élvonalbeli légiósok alkotta csapat ellen szerepel majd, és Mészáros Lajos keretében Báder is helyet kapott. Ahogy klubtársa, Fodor Márton és Váradi Kornél is. Az Albacompot Hanga Ádám és Farkas Attila képviseli majd nemzeti csapatunkban. Légiósokat is ad mindkét klub a gálára, a Szolnok mindjárt kettőt is, ráadásuk a kezdőcsapatba. Mivel Darius Rice és Ousmanne Barro a szurkolók szavazatai alapján kerültek be az ötösbe, rendkívüli népszerűségnek örvendenek. Michael Lee személyében székesfehérvári kosaras is lesz a légiósoknál, őt Völgyi Péter és Patonay Imre jelölte a névsorba.

Szombaton tehát kőkemény csata várható, hiszen közeleg a rájátszás, hogy aztán vasárnap már egymás oldalán szórakoztassák ezek a remek játékosok a nagyérdeműt.

Albacomp - Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabda NB 1-es mérkőzés március 13-án 15.30-tól élőben a SportKlubon.

A legutóbbi egymás elleni mérkőzés:

2009.11.27.: Szolnoki Olaj KK – Albacomp 81-80 (24-23, 20-20, 17-18, 20-19)

Az Albacomp legutóbbi három hazai meccse:

2010. 02. 06.: Albacomp-Falco-Szova KC Szombathely 85-80

2010. 02. 13.: Albacomp-Pécsi VSK-PANNONPOWER 79-74

2010. 02.26.: Albacomp-Marso-Vagép NYKK 100-79

A Szolnoki Olaj KK legutóbbi három idegenbeli bajnokija:

2010. 02. 06.: Pécsi VSK-PANNONPOWER-Szolnoki Olaj 75-88

2010. 02.22.: Marso-Vagép NYKK-Szolnoki Olaj 71-72

2010. 03. 06.: Atomerõmû SE-Szolnoki Olaj 85-82

A bajnokság állása

1. Zalakerámia ZTE KK 21 21 – 1778–1490 1.000

2. Szolnoki Olaj 21 16 5 1791–1646 0.881

3. Atomerőmű SE 21 14 7 1741–1532 0.833

4. MJUS-Fortress Körmend 21 14 7 1759–1622 0.833

5. Albacomp 20 13 7 1766–1628 0.825

6. Falco-Szova KC Szombathely 21 11 10 1872–1790 0.762

7. Soproni KC 20 10 10 1711–1682 0.750

8. Kecskeméti KSE 21 10 11 1633–1702 0.738

9. Kaposvári KK 21 10 11 1802–1790 0.738

10. Dombóvár KC 19 8 11 1588–1731 0.711

11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 21 8 13 1670–1770 0.690

12. Pécsi VSK - PannonPower 21 7 14 1608–1688 0.667

13. Salgótarjáni KSE 21 2 19 1525–1917 0.548

14. Debreceni Egyetem KE 21 1 20 1445–1701 0.500

Együttműködő partnerünk: a bb1.hu

1
Véget ért a debreceni szappanopera
A debreceni férfi kosárlabdacsapat hivatalos közleményben jelezte, hogy mind...
Véget ért a debreceni szappanopera
Továbbra is veretlen a ZTE
Nem szakadt meg a Zalakerámia ZTE KK veretlenségi sorozata.
Kosárlabda All Star Gála
A férfi szakág ünnepét a SportKlub élőben közvetíti március 14-én.
ZTE: idegenben is otthon
A dombóvári csapat teremproblémákkal küzd.