|
2010.03.15.
Megint az Eger volt a jobb
A férfi vízilabda-bajnokság 19. fordulójának szuperrangadóján a ZF Eger idegenben is legyőzte a TEVA VasasPlaket csapatát.
A nemzeti ünnepen legeredményesebb csapatsportágunk két legjobb gárdája játszott egymással bajnoki mérkőzést. A Vasas-Eger vízilabda rangadót a SportKlub élőben közvetítette. Érdekes lehetett elöljáróban, hogy kinek lehetett inkább hazai pálya a Szőnyi út, ugyanis a Komjádi felújítása miatt a BVSC uszodájában rendezték a találkozót. Nagyszerű hangulatban zajlott a találkozó, Egerből is sok szurkoló érkezett. Amennyire jól kezdődött a Honvéd elleni meccse a Vasasnak, ezúttal az Eger olyan jól védekezte ki a bajnoki címvédő első támadásait. Feltham emberelőnyből meg is szerezte a vezetést a vendégeknek. Továbbra is remekül bekkeltek az egriek, bár mindkét oldalt kapkodás és pontatlanság jellemezte, így fordulhatott elő, hogy a Vasas lőtt gól nélkül zárta az első negyedet, (0-1). A második nyolc percben is működött az egri retesz, Szécsi Zoltán is védte a Vasas próbálkozásait. Öldöklő volt az iram, Földi László időkéréssel próbálta megnyugtatni tanítványait. A Vasas ötödik emberelőnyéből szerezte meg első találatát, Varga Dénes egyenlített. Kezdtek belejönni a fiúk, Hosnyánszky Norbert váratlan, de annál bravúrosabb lövésével fordítottak az angyalföldiek. De nem sokáig örülhettek, Hárai Balázs egalizált. Majd Feltham bátor átlövésével visszavette a vezetést az Eger. Varga Dániel ötméteresből hozta fel csapatát, ezután az ellenfél Vargája, Zsolt gyönyörű góllal megint az egrieket juttatta előnyhöz, (3-4). Egri ötméteressel kezdődött a harmadik negyed, de Biros Péter a kapufát találta el. A másik oldalon a Vasas megint kihagyta fórját. A túloldalon Feltham nem hibázott hasonló szituációban, és harmadik góljával kettőre növelte az Eger előnyét. Az utóbbi hetekben remek formában pólózó Kis Gábort cserével végleg kiállították, ráadásul a megítélt ötméterest Biros ezúttal bevágta, már hárommal ment az Eger. Három gólon tartotta ellenfelét Gerendás György csapata, Szécsi szenzációsan védett a vendégek kapujában. Hosnyánszky révén újabb előnyt puskázott el a listavezető, maradt a 3-6. A záró játékrészben Feltham már negyedik gólját szerezte, négy gólt volt az Eger előnye. Létay Krisztián csökkentette a fővárosiak hátrányát. Varga Dénest is elveszítette a Vasas, miután a sokadik Biros-afférja után őt is kiszórták. Decker Ádám 5-7-re módosította az állást, Varga Zsolt viszont megint háromra növelte a vendégelőnyt. Több találat nem esett, így az őszi meccsük után ezúttal is az Eger nyerte meg a rangadót, és megelőzte a Vasast a tabellán. A nyugodtabban és felszabadultabban játszó Eger megérdemelten verte meg a szezonban másodszor is a Vasast. Az Euroligában való továbbjutás után újabb nagy sikert könyvelhet el Gerendás György együttese. A mérkőzés után Szécsi Zoltán nyilatkozott a SportKlubnak: - Izgultam, mert ez volt az első Vasas elleni meccsem a szezonban, bár az Euroligában fel tudtam készülni az ilyen éles meccsekre. Köszönöm a csodálatos élményt a szurkolóknak. Szenzációsan védekeztek a fiúk, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Mi jöttünk ki jobban a kiállításokból, fegyelmezetlenségekből. A Vasasban mindig benne van, hogy perceken belül két-három gólt lő, végig veszélyben forgott a győzelmünk, nagyon nehéz meccs volt. A Partizannal szemben hasonló kemény dolgunk lesz az Euroligában, borzasztó nehéz lesz játszani ellenük. Férfi vízilabda, Vodafone OB 1, 19. forduló TEVA VasasPlaket–ZF Eger 5-8 (0-1, 3-3, 0-3, 2-1) Az alapszakasz állása 1. ZF-Eger 15 13 1 1 168–105 +63 40 2. TEVA-VasasPlaket 16 13 1 2 228–103 +125 40 3. FTC Fisher Klíma 16 12 1 3 161–120 +41 37 4. Szeged Beton VE 15 10 2 3 152–104 +48 32 5. DOMINO Honvéd 15 8 1 6 145–113 +32 25 6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 15 7 4 4 134–116 +18 25 7. PVSK 16 3 3 10 123–170 –47 12 8. UNIQA-UTE 15 3 1 11 95–155 –60 10 9. BVSC - Atlantis Casino 15 3 1 11 117–182 –65 10 10. OSC 16 2 2 12 113–178 –65 8 11. Bodrogi Bau - Szentesi VK 16 2 1 13 103–193 –90 7
1
|
Az Eger a nyolc között
A ZF Eger továbbjutott az Euroligában.
Domino Honvéd-TEVA Vasas Plaket
Akár edzőt is buktathat a Honvéd vízilabda csapata a Vasas elleni rangadón.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül.
NFL: AFC-siker a Pro Bowlon
Az Amerikai főcsoport (AFC) válogatottja nyerte meg a tengerentúli profi ame...
Djokovics megvédte címét
A világelső szerb pazar meccsen gyűrte le Rafael Nadalt.
Lenullázták az orosz szexb...
A nőknél Victoria Azarenka nyerte meg az év első Grand Slam-tornáját.
Tesztpilóta lesz a belga v...
A Virgin tavalyi versenyzője lett a Lotus tesztpilótája. |





