|
2010.03.16.
Az első kalapban férfi kéziseink
Az Európai Kézilabda-szövetség közzétette a 2012 januárjában, Szerbiában megrendezendő férfi Európa-bajnokság selejtezőjének kiemelési rendjét.
A kontinenstornára a rendező Szerbia és a címvédő Franciaország mellett - a két válogatott automatikusan ott lesz a tornán - 14 csapat jut ki. A nevezettek közül az EHF rangsorában a 12 legalacsonyabb pontszámmal rendelkező együttes (Lettország, Izrael, Észtország, Olaszország, Belgium, Bulgária, Ciprus, Finnország, Törökország, Luxemburg, Grúzia, Nagy-Britannia) három csoportra osztva előselejtezőt játszik júniusban, a győztesek besorolást kapnak valamelyik Eb-selejtezőcsoportba. Az előző három világverseny (a 2008-as és a 2010-es Eb, illetve a 2009-es vb) eredményeiből számított összesített rangsor alapján a magyar válogatott a kiemeltek közé, az első kalapba került, így nem szerepelhet azonos négyesben a horvát, a dán, a lengyel, a német, a norvég és a svéd nemzeti együttessel. A második kalapba került többek között Spanyolország, az olimpiai ezüstérmes Izland, Csehország, Szlovénia (Magyarország idei vb-selejtezős ellenfele), Oroszország, Szlovákia és Macedónia. A kvalifikációs mérkőzések október 27-én kezdődnek. Hét csoportban négy-négy válogatott küzd meg egymással körmérkőzéses rendszerben. A csoportok 1. és 2. helyezettjei indulhatnak a 2012-es Európa-bajnokságon. A selejtezőcsoportok sorsolását április 12-én, Belgrádban tartják. Az Eb-selejtezők kalapjai 1. kalap: Horvátország, Dánia, Lengyelország, Németország, Norvégia, Svédország, Magyarország 2. kalap: Spanyolország, Izland, Csehország, Szlovénia, Oroszország, Szlovákia, Macedónia 3. kalap: Ausztria, Montenegró, Fehéroroszország, Ukrajna, Románia, Bosznia-Hercegovina, Hollandia vagy Portugália 4. kalap: Hollandia vagy Portugália, Svájc, Görögország, Litvánia és a júniusi előselejtező 3 győztese Hollandia és Portugália EHF-koefficiense megegyezik, így sorsolás útján dől el, hogy melyikük kerül a 3., illetve a 4. kalapba. Az Eb-selejtezők időpontjai: 1. forduló: 2010. október 27-28. 2. forduló: 2010. október 30-31. 3. forduló: 2011. március 9-10. 4. forduló: 2011. március 12-13. 5. forduló: 2011. június 8-9. 6. forduló: 2011. június 11-12. Az Európa-bajnokságra 2012. január 17-29. között kerül sor. A kontinenstorna helyszínei: Belgrád, Nis, Újvidék, Versec.
1
|
Veszprém: román ellenfél a BL-ben
A magyar bajnok a Constanta ellen játszik a nyolcaddöntőben.
Tóth ledöntötte a csabai falat
A Váci NKSE hatalmas csatában 33-32-re győzte le a Mondi Békéscsabai ENKSE együttesét.
Kezeket a magasba!
Felkészültek a minőségi szórakozásra?
Harcsa legyőzte a kétszere...
Remekeltek a magyar bokszolók a Bocskai-emlékverseny csütörtöki napján.
„Kérjük a következőt!”
Kalucza Norbert és Dobrádi Zsolt egyaránt vette az első akadályt
„Két-három érmet várok”
Az elnök és a szövetségi kapitány duója 2-3 magyar érmet vár.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül. |





