|
2010.03.19.
Fölényesen nyert a Vác
A Váci NKSE, egy kisebb megingást leszámítva, magabiztosan 40-27-re győzte le a Ferencvárost a női kézilabda NB I 21. fordulójának pénteki játéknapján. Németh András együttese fantasztikusan játszott, Tóth Tímea és Temes Bernadett megállíthatatlan volt, Herr Orsolya pedig parádésan védett. A Vác sikerével bebiztosította a második helyét.
Az utóbbi időben szenzációs formába lendült, a tabella második helyén álló Vác az ötödik pozícióban a tanyázó Ferencvárost fogadta a női kézilabda NB I 21. fordulójában. A mérkőzésnek külön pikantériát kölcsönzött az a tény, hogy Németh András, Lucia Uhráková és a góllövőlistát toronymagasan vezető Tóth Tímea is hosszú ideig volt a zöld-fehérek alkalmazottja. A jelen alapján viszont elmondható, hogy a trió jó döntést hozott, akkor, amikor Vácra költözött. A mérkőzés elején rengeteg technikai hibát vétettek a csapatok, ennek pedig a támadójáték látta a kárát, rengeteg akciót a pontatlan átadások hiúsítottak meg, ha pedig lövőhelyzetekig jutottak a csapatok, akkor a kapusok voltak résen. A Vácnak azonban viszonylag hamar sikerült megnyugodnia, ennek következtében 4-0-ra ellépett, míg az FTC csak a nyolcadik percben tudta bevenni először Herr Orsolya kapuját. A hazaiak a folytatásban fokozatosan növelték az előnyüket, ami azért különösen nagy szó, mert Tóthnak nem igazán ment a góllövés - legalábbis az első játékrészben. Temes Bernadettnek viszont minden összejött, hol átlövésből, hol pedig betörésből volt eredményes a 24 éves tehetség. Az FTC viszont nem muzsikált csapatként, a zöld-fehéreknél nagyon hiányzott egy igazi vezér, aki átlendíthette volna a csapatot a holtpontokon. Ezen a meccsen viszont Szucsánszki Zitának nem ment a játék, ezt pedig nagyon megérezték a fővárosaik. Legalábbis a félidő elején, a hajrára ugyanis belendült az FTC, amely a félidőben mindössze egygólos hátrányban volt. A második félidő viszont pontosan úgy indult, ahogyan az első. A Ferencváros csak kereste önmagát, míg a váciak gyakran tüzeltek, és gyakran találtak is, így fordulhatott elő, hogy negyed óra alatt a hazaiak tizenegy, míg a zöld-fehérek mindössze négy gólt lőttek. A hazaiaknál Tóth elkapta a fonalat, míg Temes ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta. A Ferencváros negyedóra után összezuhant, így a végén a váci játékosok már a közönségnek is gálázhattak. A végére visszavett egy kicsit a Vác, de így is magabiztosan, 40-27-re nyert. A mérkőzés után a Ferencváros edzője, Elek Gábor csalódottan nyilatkozott a SportKlubnak: - Nem értem, hogy mitől omlottunk így össze. Amit megtettünk az első félidőben, arra képtelenek voltunk a másodikban. Nagyon haragszom, és nagyon csalódott vagyok. Az első félidőben látottak alapján jobb eredményt vártam. Nagyon sokat hibáztunk a támadásban és a védekezésben is. A Vác szakvezetője, Németh András valamivel boldogabban értékelte a látottakat: - Az első félidőben görcsösek voltunk. Ráadásul Tóth Tímea is csak 50 százalékos volt, ami nehezítette a dolgunkat, de Klivinyi Kinga remekül pótolta őt a támadásoknál. Temes Bernadett az első félidőben a hátán vitte a csapatot, nagyon szépen átvette az irányító szerepét. Az első játékrészben azért voltak olyan variációink, olyan cseréink, amik nem igazán váltak be, és ezt ki is használta a Fradi, de a második félidőre feljavultunk. A mérkőzés legjobbja, Temes Bernadett szintén készséggel válaszolt Pónácz András kérdéseire: - Valóban jól ment a játék, a góllövéssel sem álltam hadilábon, de ez a siker elsősorban a csapat érdeme. A mérkőzés elején sikerült meglépnünk, ám a Fradi-szív ezúttal is megdobbant, ennek következtében a Ferencváros a félidőre felzárkózott. A második félidőben viszont minden összejött nekünk, úgy gondolom, megérdemelten győztünk. NŐI KÉZILBDA NB I, 21. FORDULÓ: VÁCI NKSE-FTC 40-27 (16-15) Vác, 950 néző, játékvezetők: Baranyi, Szloska. VÁC: Herr, Juhász (kapuso), Baross 2, Temes 10, Farkas 3, Uhraková 2, Tóth T. 10 (7), Vaszari 5, Klivinyi 4, Bagócsi, Borkowska 2, Barján 1, Mezei, Laki 1. Edző: Németh András. FTC: Pastrovics, Andrási (kapusok), Berta 2, Szamoránsky 1, Németh Cs. 3, Balogh B. 5, Szucsánszki 3, Kenyeres 6, Dajka 5 (1), Trufán 2, Szádvári, Emberovics. Edző: Elek Gábor. Kiállítások: 2, ill. 4 perc Hétméteresek: 7/7, ill. 2/1 TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Dunaújváros-Debrecen 25-41 (17-19) Kiskunhalas-Bravotel–Mondi-Békéscsaba 26–36 (12–20) ASA-Consolis-Hódmezővásárhely–Veszprém-Barabás 31–29 (15–15) AZ ALAPSZKASZ ÁLLÁSA: 1. Győri Audi ETO KC 21 21 0 0 706–498 +208 42 2. Váci NKSE 21 16 1 4 754–555 +199 33 3. DVSC-Korvex 21 16 0 5 695–546 +149 32 4. Békéscsabai ENK SE 21 13 3 5 621–482 +139 29 5. FTC-RightPhone 21 10 2 9 657–603 +54 22 6. Dunaújvárosi NKKSE 21 8 2 11 659–678 –19 18 7. Veszprém Barabás KC 21 8 2 11 583–660 –77 18 8. Hódmezővásárhelyi NKC 21 8 2 11 640–649 –9 18 9. Siófok KC 20 8 1 11 586–614 –28 17 10. Alcoa Fehérvár KC 21 8 1 12 594–606 –12 17 11. Kiskunhalas NKSE 21 1 0 20 459–675 –216 2 12. Hunnia KSK 20 1 0 19 417–805 –388 2
1
|
Kezeket a magasba!
Felkészültek a minőségi szórakozásra?
Harcsa legyőzte a kétszere...
Remekeltek a magyar bokszolók a Bocskai-emlékverseny csütörtöki napján.
„Kérjük a következőt!”
Kalucza Norbert és Dobrádi Zsolt egyaránt vette az első akadályt
„Két-három érmet várok”
Az elnök és a szövetségi kapitány duója 2-3 magyar érmet vár.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül. |





