|
2010.03.20.
A ZTE elcsúszott az Olajon
Nincs már veretlen csapat a magyar kosárlabda-bajnokságban, miután a Szolnoki Olaj KK hazai pályán 83-82-re legyőzte a rajt óta veretlen Zalakerámia ZTE KK együttesét. A ZTE a vereség ellenére is biztosan az alapszakasz élén zár, míg az Olaj óriási lépést tett a második hely megszerzése felé.
A férfi kosárlabda-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján a tabella második helyén álló Szolnoki Olaj KK az éllovas, nem mellesleg a bajnokság kezdete óta veretlen Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadta. A hazaiaknál játékra jelentkezett a sérüléséből felépült Báder Márton, akin egy-egy szituációban ugyan érződött a hosszú kihagyás, ám összességében remekül teljesített a center. A fantasztikus hangulatban lejátszott mérkőzés méltó volt a rangadó jelzőre, és ez még akkor is igaz, ha játékot rengeteg technikai hiba és rontott dobás színesítette. Az izgalom azonban kárpótolta a szurkolókat, ugyanis az első két negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az Olaj vezetett egy ponttal, hol pedig a Zalaegerszegnél volt az előny. Utóbbi ráadásul már az első játékrészt követően a faltproblémákkal küszködött. A harmadik negyedet az Olaj kezdte jobban, míg a ZTE támadásban gyengélkedett, ennek köszönhetően a hazaiak tízpontos előnyre tettek szert (48-38). Ebben a periódusban a fentebb már említett Báder brillírozott, aki büntetőből, mezőnyből, sőt a hárompontos vonalon túlról is betalált. A ZTE azonban nem torpant meg, és egy 12-2-es rohamot produkálva utolérte ellenfelét, sőt a vezetést is átvette, ám Dragan Alekszics kosarával mégis a házigazdák fordulhattak előnnyel az utolsó játékrészre. A záró etapban a ZTE-hívők nagy örömére a kékmezesek fokozatosan elhúztak, három perccel a vége előtt nyolc pont volt Völgyi Péter együttesének az előnye. Ekkor azt hihettük, hogy a ZTE 23. mérkőzését is sikerrel abszolválja, ám végül mégsem így történt. Az egész mérkőzésen ellenállhatatlanul játszó, összesen 32 pontot termelő, Kammron Taylor hárompontosával ugyanis az Olaj átvette a vezetést (83-82), és ekkor már csak öt másodperc volt hátra a meccsből. Völgyi Péter ugyan időt kért, ám a szakember hiába beszélte meg a játékosaival a figurát, az akciót nem sikerült kosárral zárni, így a ZTE Szolnokon elszenvedte idénybeli első vereségét. A találkozó végén joggal zúgott a vastaps a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Pór Péter, a Szolnok edzője: - Kemény meccs volt, amit nagy nehézségek árán tudtunk csak megnyerni, pedig már korábban is eldönthettük volna az összecsapást. Ezzel együtt úgy vélem, nem érdemtelenül nyertünk. A csapatom bebizonyította, hogy van tartása. Külön ki kell emelnem Báder Mártont, akinek a visszatérése rengeteget jelentett, de dicséretet érdemel Taylor és Barro teljesítménye is. Kijár a dicséret a szurkolóknak is, akik végig űztek-hajtottak bennünket, és az utolsó percekben is hittek a győzelmünkben. Völgyi Péter, a Zalaegerszeg edzője: - A Szolnok már korábban is eldönthette volna a mérkőzést, szerencsére tízpontos hátrányból is sikerült talpra állnunk. Az utolsó támadásnál nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk. De ebből a meccsből is lehet, sőt, kell tanulnunk. Gratulálok a Szolnoknak! Együttműködő partnerünk: a bb1.hu FÉRFI KOSÁRLBDA NB I, 23 FORDULÓ: Szolnoki Olaj KK – Zalakerámia ZTE KK 83-82 (22–23, 13–11, 25–25, 23–23) Tiszaligeti Sportcsarnok, 2200 néző. V.: Bodnár P. Benczur T. Györffy P. A. (Gencsev dr.) Szolnok: Taylor 32/15, Fodor M. 4, Rice 9/3, Báder 13/6, Barro 18 Cserék: Váradi 5/3, Alekszics 2, Vesztergom -. ZTE: Hinnant 16/3, Watson 19/9, Kámán 13/9, K. Wilson 14/12, Trepák 4 Cserék: Tóth Á. 6, Baki 3/3, Timberlake 3/3, Gáspár 4. További eredmények: Dombóvár KC–Falco-Szova KC Szombathely 80–108 (17–37, 13–34, 21–25, 29–12) Kecskeméti KSE–Salgótarjáni KSE 96–79 (16–26, 32–14, 25–17, 23–22) Az alapszakasz állása: 1. Zalakerámia ZTE KK 23 22 1 1939–1638 0.978 2. Szolnoki Olaj 23 17 6 1937–1824 0.870 3. Atomerőmű SE 23 16 7 1902–1670 0.848 4. MJUS-Fortress Körmend 23 16 7 1851–1683 0.848 5. Albacomp 22 14 8 1928–1758 0.818 6. Falco-Szova KC Szombathely 24 14 10 2081–1939 0.792 7. Soproni KC 24 12 12 1970–1918 0.750 8. Kecskeméti KSE 23 11 12 1794–1860 0.739 9. Kaposvári KK 23 11 12 1889–1887 0.739 10. Dombóvár KC 23 9 14 1837–2032 0.696 11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 23 9 14 1845–1926 0.696 12. Pécsi VSK - PannonPower 23 8 15 1747–1831 0.674 13. Salgótarjáni KSE 23 3 20 1693–2091 0.565 14. Debreceni Egyetem KE 26 1 25 1445–1801 0.385
1
|
Kezeket a magasba!
Felkészültek a minőségi szórakozásra?
Harcsa legyőzte a kétszere...
Remekeltek a magyar bokszolók a Bocskai-emlékverseny csütörtöki napján.
„Kérjük a következőt!”
Kalucza Norbert és Dobrádi Zsolt egyaránt vette az első akadályt
„Két-három érmet várok”
Az elnök és a szövetségi kapitány duója 2-3 magyar érmet vár.
NFL: Elmaradt a visszavágás
A New York Giants 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát.
Nemzetközi sportízek!
Sorozatban három ÉLŐ mérkőzést izgulhatnak végig a SportKlub nézői.
Itt az új Ferrari!
„Lecsapták” az orrát az új versenygépnek
Az utolsó hely is elkelt
Péntek reggel teljessé vált az F1-es világbajnokság mezőnye.
Világbajnok lenne a McLaren
Bemutatták a wokingi istálló autóját.
Trans World Sport
A SportKlub magazinjában mindenféle sportág képernyőre kerül. |





