2010.02.08.
Jerezben folytatódik a teszt
sportklub.tv »
0
A Formula-1-es istállók szerdán Jerezben folytatják a felkészülést az évadra.

A múlt heti hét együtteshez három további résztvevő csatlakozik: a Red Bull Racing, a Force India és a Virgin Racing, vagyis összesen tíz csapat lép pályára. A közzétett beosztás szerint a csapatok egyes versenyzői két-két napot gyakorolhatnak majd.

A 30 éves, világbajnoki címvédő pilóta először a múlt heti, valenciai háromnapos tesztprogram záró napján ülhetett az új MP4-25-be, ahol ülésgondjai miatt nem tudott túl jó köridőket menni. Ezen a héten azonban már két napot (szerda, csütörtök) tölthet teszteléssel a brit versenyző, mely idő alatt még inkább megismerkedhet új környezetével. Pénteken és szombaton aztán csapattársa, Lewis Hamilton ülhet a McLaren volánja mögé.

A Ferrarinál a négynapos gyakorlást Fernando Alonso kezdi, aki szerdán és csütörtökön lép majd pályára, míg pénteken és szombaton Felipe Massa teljesít szolgálatot.

A Williamsnél Nico Hülkenberg vezetheti először az autót, majd átadja a volánt Rubens Barrichellónak.

1
Valenciában tesztel a Williams
A Williams is megmutatta új autóját a rajongóknak.
Valenciában tesztel a Williams
Massa az élen Valenciában
Hétfőn elkezdődött a valenciai tesztsorozat.
Massa maradt az élen
Felipe Massa a valenciai tesztek második napján is megőrizte első helyét a Ferrari volánja mögött.
Alonso volt a legjobb
Fernando Alonso végzett az élen szerdán a valenciai tesztsorozaton.