2010.03.10.
Schumacher: a csapat az első
sportklub.tv »
0
Michael Schumacher
55 év után idén a Mercedes ismét gyári motorral áll rajthoz a Száguldó Cirkuszban, ráadásul két olyan pilótával, akik bármikor képesek a győzelemre. A Daimler vezetősége, illetve a két német sztár, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és az ifjú tehetség, Nico Rosberg bizakodóak az idénnyel kapcsolatban.

A Stern Magazinnak adott interjút a Daimler elnöke, Dieter Zetsche, aki szerint minden feltétel adott ahhoz, a csapat eredményesen szerepeljen a szezonban:

-Az élcsapatok közül talán a miénk a legjobb, mert nálunk van a legjobb versenyző, és az egyik legnagyobb tehetség (Nico Rosberg) is, valamint a mi motorjaink a legjobbak. Minden hozzávaló megvan, ami a siker receptjén szerepel, már csak jól meg kell főzni. Persze az óvatosság nem árt, mert tapasztalatból tudjuk, hogy nem megy mindig minden úgy, ahogyan szeretnénk – mondta a csapat elnöke, Dieter Zetsche

Amíg a vezetőség a futamokon és a papírokon várja a jó eredményt, addig a hétszeres bajnok Schumacher arra koncentrál, hogy megfeleljen a követeléseknek, és hogy 2006-os visszavonulása után idén újra megmutassa: nem véletlenül ő minden idők legsikeresebb Forma-1-es pilótája. Elbízni azonban nem akarja magát:

-Korábban is előfordult, hogy kételkedtem önmagamban, még a sikeres időkben is. Talán ez volt a siker egyik kulcsa, hogy mindig azt kerestem, hogy hogyan tudok javítani.

A 41 éves veterán elmondta: nem várja el azt, hogy más bánásmódban részesüljön, mint csapattársa. Tisztában van vele, hogyha Rosberg jobban áll az év végén, akkor neki kell segítenie a fiatal tehetséget.

-A tesztek során szerintem kiegyenlített volt a küzdelem, de a verseny persze más. Ha mégis úgy alakul, hogy segítenem kell a csapattársamnak, mert ő van jobb helyzetben, akkor gond nélkül megteszem, ahogy tettem 1999-ben is - tette hozzá Schumacher.

1
Schumacher bizakodó
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher bizakodóan nyilatkozott az idényn...
Schumacher bizakodó
Lauda: Schumacher nem normális ember
Niki Lauda szerint Michael Schumacher a szezon egyik bajnokesélyese.
Schumacher: átalakult a menedzsment
Új menedzsere van Michael Schumachernek. A hétszeres F1-es világbajnok mellett korábbi sajtószóvivője, Sabine Kehm dolgozik menedzserként.
Újra felbőgnek a motorok!
Március második hétvégéjén kezdetét veszi a 2010. évi Formula-1-es világbajnokság.