|
2010.03.11.
A legfontosabb F1-es szabályváltozások
A hétvégén veszi kezdetét a 61. Formula-1-es világbajnokság, amely idén 12 csapattal és 24 pilótával indul el világkörüli útjára. Vannak új csapatok, új pilóták, de akad veterán visszatérő is a mezőnyben. De vajon mi változott a tavalyi évhez képest? Cikkünk a 2010-es szezonra megváltozott szabályokba nyújt rövid betekintést.
Az idei szezon legfontosabb változása a pontrendszer radikális átalakítása volt. Az elmúlt évben a futamgyőztes még csak 10 pontot kapott, és mindössze az első nyolc helyezett pilóta gyűjtött pontot a szerepléséért. 2010-ben azonban már az első tíz helyezett kap pontokat, míg a futamgyőzelem jelentősen felértékelődött. A 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1-es rendszer bevezetésével a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a pilóták több kockázatot vállaljanak az futamgyőzelem megszerzése érdekében. A régi szisztémában ugyanis egy első és egy harmadik helyezés pontosan annyi pontot hozott a konyhára, mint két második hely, az idei esztendőben azonban az első felosztás négy ponttal többet ér, mint a két második pozíció. Szintén jelentős változás a tankolás betiltása, amelyre az elmúlt 16 évben nem volt példa, utoljára az 1993-as szezonban nem lehetett verseny közben üzemanyagot tölteni a kocsikba. Ennek köszönhetően jelentősen csökkent a boxutcában eltöltött idő, bár egy rosszul sikerült kerékcsere még így is értékes századmásodpercekbe kerülhet. - Azáltal, hogy betiltották a futam közbeni tankolást jelentősen csökkentették a boxutcában eltölt időt. Most már csak a kerékcserére kell hatványozottabban odafigyelni, hiszen azzal lehet sok időt nyerni, vagy éppen veszíteni. Olyan gyorsan kell a kerekek cseréjét végrehajtani, amilyen gyorsan az emberileg lehetséges. Az elmúlt hetekben rengeteget gyakoroltuk a boxkiállásokat, ugyanis ebben az esetben valóban igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert – mondta Steve Nielsen, a Renault csapat sportigazgatója. Apropó kerekek. Az idén az első kerekre vonatkozó szabály is megváltozott. Tavaly az első abroncsok szélessége még 270 milliméter volt, idén viszont már csak 245 milliméter, míg a 2006 óta használható kerékfedeleket betiltották. Ami viszont nem változott, hogy száraz versenyeken kétféle gumikeveréket kell használnia a csapatoknak. Az egyik legfontosabb változás a kvalifikáció lebonyolításnak módosítása. Az időmérő edzés továbbra is három részből áll majd, de a 24 fősre duzzadó mezőny miatt az első és a második etapban is hét-hét pilóta búcsúzik, míg a Q3-ban maradt a már megszokott tíz versenyzős szisztéma. További módosítás, hogy az utolsó szakaszba bejutott pilótáknak azokon a gumikon kell indulniuk a versenyen, amelyeken a leggyorsabb körüket futották (az időjárástól függően ez persze érvényét veszítheti). A teszttilalom idén is érvényes, annyi módosítással, hogy az idény közben beugró pilóták egy napot tesztelhetnek, de csak akkor, ha az elmúlt két évben nem versenyeztek az F1-ben. A másik kikötés, hogy a tesztre csak egy olyan pályán kerülhet sor, amely nem szerepel a versenynaptárban. Amit még fontos megjegyezni, hogy az idei szabálykönyv ugyan lehetőséget ad a KERS (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) használatára, ám a csapatok megállapodtak abban, hogy ebben a szezonban már nem használják a plusz lóerőt biztosító szerkezetet. A szezonnyitó Bahreini Nagydíj időmérő edzése március 13-án, szombaton 20 órától kerül a SportKlub képernyőjére, míg a futam másnap, 18 óra 30 perctől lesz látható. Ha lemaradna a 2010-es szezon első versenyéről, vagy csak szeretné újra átélni az izgalmakat, akkor válassza a SportKlubot.
1
|
Újra felbőgnek a motorok!
Március második hétvégéjén kezdetét veszi a 2010. évi Formula-1-es világbajn...
Alonso elválik feleségétől
A világbajnok és Raquel del Rosario külön utakon folytatja életét.
Grosjean: Kimi remek fickó
Romain Grosjean jó véleménnyel van csapattársáról, Kimi Räikkönenről.
Vissza a tervezőasztalhoz
A diffúzor-szabály változása miatt újratervezik a Red Bull autóit.
Február elején debütál az ...
Jerezben már az új autóval száguldozhatnak Jenson Buttonék.
Alguersuari nem búslakodik
Jaime Alguersuari úgy véli, helye van a Formula-1-ben.
Szavaztak a csapatfőnökök
A csapatfőnökök is elismerték Sebastian Vettel teljesítményét.
Hülkenberg váltja Sutilt
A Force India bejelentette Nico Hülkenberg érkezését.
Jerezben debütál az új Ferrari
Először Jerezben bizonyíthat a 2012-es Ferrari.
Perez-Sala lett a főnök
Egykori Formula-1-es pilóta vette át a HRT irányítását.
Lecseréli pilótáit a Toro ...
Alguersuari a nyilvánossággal együtt értesült a döntésről. |





