|
2010.03.17.
Alonso: Nyolcesélyes a bajnokság
A Ferrari spanyol pilótája, Fernando Alonso úgy véli, az idei esztendőben nyolc versenyző pályázik reális eséllyel a bajnoki címre.
A 2010-es esztendő első versenyét, Sebastian Vettel motorproblémájának köszönhetően, Fernando Alonso nyerte meg. A kétszeres világbajnok a Bahrenin Nagydíj után elmondta, hogy szoros csatára számít az idei évadban. Az egykori Renault pilóta szerint nyolc versenyző pályázik reális eséllyel a bajnoki címre. - Felipe a csapattársam és a riválisom is egyben, de nem az ellenségem. Úgy vélem, hogy a négy élcsapat, nyolc pilótája mindenki eséllyel pályázik a bajnoki címre. Ugyan ez még csak az idény első Nagydíja volt, de már a szabadedzéseken és az időmérőn is látni lehetett, hogy a Mercedes erős, a McLaren pedig a futamon mutatta meg valós erejét. A Red Bull erejét pedig mindenki a saját szemével láthatta.
1
|
Kettős Ferrari-siker az idénynyitón
Fernando Alonso győzelmével ért véget a 2010-es Formula-1-es világbajnokság ...
Domenicali segítene az újoncok felzárkózásában
Stefano Domenicali úgy véli, szükséges segíteni az újonc csapatoknak a felzárkózásban.
Alonso elválik feleségétől
A világbajnok és Raquel del Rosario külön utakon folytatja életét.
Grosjean: Kimi remek fickó
Romain Grosjean jó véleménnyel van csapattársáról, Kimi Räikkönenről.
Vissza a tervezőasztalhoz
A diffúzor-szabály változása miatt újratervezik a Red Bull autóit.
Február elején debütál az ...
Jerezben már az új autóval száguldozhatnak Jenson Buttonék.
Alguersuari nem búslakodik
Jaime Alguersuari úgy véli, helye van a Formula-1-ben.
Szavaztak a csapatfőnökök
A csapatfőnökök is elismerték Sebastian Vettel teljesítményét.
Hülkenberg váltja Sutilt
A Force India bejelentette Nico Hülkenberg érkezését.
Jerezben debütál az új Ferrari
Először Jerezben bizonyíthat a 2012-es Ferrari.
Perez-Sala lett a főnök
Egykori Formula-1-es pilóta vette át a HRT irányítását.
Lecseréli pilótáit a Toro ...
Alguersuari a nyilvánossággal együtt értesült a döntésről. |





