|
2010.03.18.
Törölték a Magyar Nagydíjat
A Nemzetközi Motoros-szövetség (FIM) csütörtökön kiadta a gyorsasági motoros világbajnokság frissített versenynaptárát, melyben a Magyar Nagydíj már nem kapott helyet.
A szövetség állásfoglalása szerint a pálya körül kialakult bizonytalan helyzet miatt a Balatonring nem készülhetett volna el időben, így a szeptember közepén megrendezendő verseny Spanyolországba költözik, a 2008-ban létesített Motorland Aragón nevű versenypályára. A körülbelül öt és fél kilométer hosszú aszfaltkör már a decemberben kiadott listán is helyet kapott, mint helyettesítő helyszín, így a balatonringi befektetés megbukása után negyedik spanyol létesítményként azonnal bekerült a bajnokság menetrendjébe. A Somogy megyei Sávoly mellé tervezett Balatonring helyzete múlt pénteken vált szinte teljesen kilátástalanná, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval. A 2010-es versenynaptár Április 11. Katar: Doha/Losail Április 25. Japán: Motegi Május 2. Spanyolország: Jerez de la Frontera Május 23. Franciaország: Le Mans Június 6. Olaszország: Mugello Június 20. Nagy-Britannia: Silverstone Június 26. Hollandia: Assen Július 4. Spanyolország: Barcelona Július 18. Németország: Sachsenring Július 25. (csak a királykategória) Egyesült Államok: Laguna Seca Augusztus 15. Csehország: Brno Augusztus 29. Egyesült Államok: Indianapolis Szeptember 5. San Marino: Misano Szeptember 19.: Spanyolország: Aragón Október 10. Malajzia: Sepang Október 17. Ausztrália: Phillip Island Október 31. Portugália: Estoril November 7. Spanyolország: Valencia
1
|
Elkezdődhet a munka a Balatonringen
Tíz-tizenkét nap múlva elkezdődhet a tényleges építkezés a Sávoly mellett ép...
Jövőre lesz Moto GP-futam Sávolyon
A tizennyolc futamos gyorsaságimotoros világbajnokság tizennegyedik futama lesz 2010-ben a Magyar Nagydíj. Három magyart is láthatnak, köztük az egyre gyorsabb Talmácsi Gábort.
Balatonring: futam szeptember 19-én
A jövő évi gyorsaságimotoros világbajnokság versenynaptárjában helyet kapott a Magyar Nagydíj is.
Alonso elválik feleségétől
A világbajnok és Raquel del Rosario külön utakon folytatja életét.
Grosjean: Kimi remek fickó
Romain Grosjean jó véleménnyel van csapattársáról, Kimi Räikkönenről.
Vissza a tervezőasztalhoz
A diffúzor-szabály változása miatt újratervezik a Red Bull autóit.
Február elején debütál az ...
Jerezben már az új autóval száguldozhatnak Jenson Buttonék.
Alguersuari nem búslakodik
Jaime Alguersuari úgy véli, helye van a Formula-1-ben.
Szavaztak a csapatfőnökök
A csapatfőnökök is elismerték Sebastian Vettel teljesítményét.
Hülkenberg váltja Sutilt
A Force India bejelentette Nico Hülkenberg érkezését.
Jerezben debütál az új Ferrari
Először Jerezben bizonyíthat a 2012-es Ferrari.
Perez-Sala lett a főnök
Egykori Formula-1-es pilóta vette át a HRT irányítását.
Lecseréli pilótáit a Toro ...
Alguersuari a nyilvánossággal együtt értesült a döntésről. |





